Värttinä, Mari Boine: December 18-án együtt ragyog az észak-európai világzene két legismertebb csillaga.
A finnugor hagyományban gyökerező karéliai Rääkylä faluban afféle hagyományőrző ifjúsági csoportként alakult meg a Värttinä 1983-ban. Aztán ahogy felcseperedtek és — zenei tanulmányaik miatt — Helsinkibe költöztek a tagjai, átalakult. Az új tagokkal új stílusok érkeztek, és a „tiszta hagyományt” felváltották az olyan autentikus feldolgozások, amelyekről így írt egy méltatójuk:
Mintha az ABBA, a Fairport Convention és a Le Mystere des Voix Bulgares találkozott volna.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Az 1994-es Aitara albummal megint új korszak kezdődött: innentől korongról korongra szinte csupa saját szerzeménnyel álltak elő. Persze úgy, hogy „boszorkányos” énekesnőik nemcsak az akusztikus etnopop elvárásainak feleltek meg, de mélyen kötődtek a kelet-finn énekes tradíció zenei és szöveges emlékeihez is. Vihma, Ilmatar, Iki, Miero — sorolhatjuk jobbnál jobb dobásaikat, a legutóbbi Vienáig. Ennek hátterében egy felkavaró karéliai „zarándokút” áll, melynek során ugyanazok a házikók, szaunák, tavak és ladikok köszöntek rájuk, amelyeket a régi képeslapokon láttak. Így született meg — életművük esszenciájaként — a Viena című album, megőrizve a Värttinä jellegzetes hangoltságát, s egyben egy új fejezet nyitásaként.
A Skandináv-félsziget sarkkörön túli területén élő lappok hagyományának a norvég Mari Boine a legrangosabb képviselője. Húszas évei előtt azonban nem mert számi nyelven énekelni, mert a családja és az iskola hatására abban a hitben élt, hogy az anyanyelve és a sámánizmusban gyökerező vallása az ördögtől való. Aztán ahogy eszmélni kezdett, előbb angol nyelvű protest-dalokkal lázadt, majd feltört belőle az elfojtott lapp hit és kultúra; és miután Peter Gabriel kiadójánál megjelent az első albuma (Gula Gula),
egy csapásra a világzene egyik legkeresettebb előadója lett.
Zenéje mégsem pusztán a feltámadt tradíció. mert bár elragadtatott, transz-közeli énekéből kitűnnek a hagyományos „joik” jegyei, jóval összetettebb látásmód az övé. Beleférnek az afrikai és latin-amerikai népzenék, a jazz, a rock és az elektronika, legutóbb pedig egy szinti-pop albumot készített (See the Woman), pályafutása első éveit és az akkor befogadott hatásokat idézve meg.