Azt mondják, neki találták ki a belcanto műfaját. Az a hír járja, hogy Donizetti Elisabettájának londoni előadása előtt faxon kapta meg a kottát, s egy repülőút alatt színpadi próbára alkalmas színvonalon sajátította el az opera tenor szerepének szólamát. A könnyed, elegáns, líraian gyengéd és hősies erőt sugárzó Juan Diego Flórez szülőhazájában, Peruban már minden kitüntetést megkapott, nemzeti hősként bálványozzák, az egyik kétsolos bélyegen az ő portréja látható. Esküvőjét élő adásban sugározta a televízió a limai katedrálisból. A szertartást celebráló püspök azt mondta: „ez nem egyszerűen a ti esküvőtök; ez az egész ország menyegzője”. Bárhol énekel a világon, a nézőtéren mindig feltűnik tiszteletére egy-egy perui lobogó.
Juan Diego popzenész apja mellett kezdte pályáját: Rubén Flórez perui valcereket énekelt limai kocsmákban. Aztán egy zarzuela kapcsán a klasszikus zene felé fordult, és amikor a philadelphiai Curtis Intézet ösztöndíjasa lett, új nevek kerültek a Beatles, Elvis, Rolling Stones és Led Zeppelin alkotta korábbi példaképlista élére: az éneklés örömét közvetítő Luciano Pavarottié és a rendkívül elegáns Alfredo Krausé. Hangja csillogó és magasabb, mint a tenorok többségéé, mentes attól a baritonos színtől, amely Jonas Kaufmann vagy Plácido Domingo énekét is jellemzi. Pavarotti lendítette Flórezt a sztárság felé vezető útra. Egy tévéinterjúban kérdezték meg tőle egyszer, kit tart a legígéretesebb tehetségnek a fiatalok között. Gondolkodás nélkül a belcanto-trónra pályázó ifjú peruit említette.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
„Amikor elkezdtem énekelni, Rossinire koncentráltam, és sosem éreztem magam versenyhelyzetben. Imádom Rossinit, olyan a zenéje, mint a pezsgő. A legjobb helyekre hívtak, és meggyőződésem volt, hogy mindig én voltam a színházak első választása. Nem izgattam magam, hogy egy másik énekes egy másik színházban hogyan alakítja ezt vagy azt a szerepet.” A könnyedebb belcanto-operák után kipróbálta magát drámaibb hangvételű művekben is: ekkor emelte repertoárjába A kegyencnőt (Donizetti), a Tell Vilmost és az Otellót (Rossini).
A szókimondásáról és egyenességéről ismert énekes sajátos eszközöket is alkalmaz teste, hangja, szelleme karban tartása érdekében. „Mindig jobban érzem magam, amikor teniszezés vagy focizás után kezdek gyakorolni. És nem csupán azért, mert a sport növeli az állóképességemet. Teniszezés közben például arra gondolok, mennyire segít a játék a koncentrálásban, a technikám tudatos kontrollálásában. És ne higgyék, hogy a két dolog nagyon távol áll egymástól: Roger Federer játéka olyan szép, olyan virtuóz, mint egy gyönyörű belcanto-ária.”
Az énekes nagyon komolyan veszi azt, hogy állandó ellenőrzés alatt tartsa teljesítményét. Igaz, hogy minden próbájáról és minden előadásáról hangfelvételt készít? — kérdezte Juan Diego Flórezt a Die Presse újságírója. „Igen, igaz. Amikor éppen énekelek, hallom ugyan a hangomat, de nem úgy hallom, ahogy az a színházban szól. Ez egyben azt is jelenti, hogy az énekesek egytől egyig úgy halnak meg, hogy fogalmuk sincs, miként szól valójában a hangjuk.”
És mi a helyzet azokkal a hangfelvételekkel, amelyeket „hivatalosan” készítenek a fellépésein vagy a stúdióban? Mindegyiket meghallgatja? „Igen, de nem szívesen, mivel sosem vagyok igazán elégedett. Azt már tudom, hogy jól csinálom, de azt is, hogy még mindig sok javítanivaló akad. Mindig azt akarom, hogy legközelebb jobban és egyre jobban sikerüljön.”
„A pályafutásom egyetlen nagy felfedezőút, amely sok különlegességet tartogat számomra. Valójában gyerek vagyok, aki szüntelenül valami újat szeretne felfedezni.”
2015-ben Rossini- és Donizetti-áriákkal, népszerű olasz dalokkal (Arrivederci Roma, O sole mio) köszöntötte rajongóit Italia című lemezén. Az olasz belcanto mestereként számon tartott énekes azonban a kezdetektől fogva tisztában volt vele, hogy hangja idővel változni fog. Ahogy ráfordult negyvenes éveire, észre is vette, hogy hangja kicsit sötétebbé és erőteljesebbé vált, s egyre gyakrabban kacsintott össze lírai szerepekkel — végül pedig eljutott Mozartig is. A rokonszenv nem volt új keletű, hiszen a kezdetek idején, a komolyzenével éppen csak barátkozni kezdő Flórezt teljesen elbűvölte a lemezről hallott Mozart-muzsika, és amikor tizennyolc évesen egy Varázsfuvola-produkció kórusában énekelhetett, a tenorista és a mű elválaszthatatlanná vált: „Teljesen lenyűgözött. Mozart neve a varázslat szinonimája lett számomra, és segített abban, hogy eldöntsem, milyen utat válasszak az életben. Mindig arra vártam, hogy Mozartot énekelhessek, és most ennek is eljött az ideje”. Szeptember 1-jétől elérhető a Mozart címet viselő új Flórez-album is.
Flórez Mozart-repertoárjában gondos válogatás eredményeként foglalnak helyet egészen korai és késői, alig játszott és nagyon ismert művek. „Csodálatos dolog felfedezni Mozart két arcát. A korai komponistáét, akinek zenéje még a barokkban és a 18. század virtuóz belcantójában gyökerezik, valamint a mindannyiunk számára ismerős, érettebb Mozartot, aki annyi mindent szeretne kifejezni érzelmekben gazdag zenéjével. Boldog vagyok, és kivételes helyzetben érzem magam, hogy énekelhetem ezeket az áriákat.”