Kiállítással tisztelegnek A nagy ho-ho-ho-horgász zeneszerzője előtt

A nagy ho-ho-horgász

A Kis zenék nagy mestere című kiállítás tiszteleg a másfél éve elhunyt Pethő Zsolt zeneszerző emléke előtt a Türr István Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár Baján. Ő írta többek között a Gusztáv-sorozat, a Mirr-Murr, a kandúr, a Kíváncsi Fáncsi, a Vízipók-csodapók, A nagy ho-ho-ho horgász, a Pom-Pom, a Frakk, a macskák réme és a Misi Mókus kalandjai című rajzfilmek zenéit.

Pethő Zsolt Budapesten született 1937. július 6-án. Zenei tanulmányait a Budapesti Zenei Gimnázium, majd karvezetés és oboa szakon az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában, zeneszerzés és ének szakon a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában végezte. 1960 és 1962 között a Magyar Rádió zenei munkatársa volt. A Pannónia Filmstúdió zenei referenseként 1962-től 1996-ig hazai és külföldi filmek zenefelvételeit, szinkronmunkálatait irányította, hanglemezek zenei rendezője is volt. 1964-től dolgozott a több mint 70 epizódból álló Gusztáv-sorozat zenéjén, ennek sikerét követően sorban érkeztek a felkérések. Több egész estés rajzfilmhez komponált dalokat, főcímzenét, zenei betétet, egyebek mellett az Erdő kapitánya, a Vili, a veréb, az Egérút című filmekhez. Dargay Attila, Foky Ottó, Nepp József, Jankovics Marcell, Vajda Béla, Gémes József, Ternovszky Béla rendezők felkérésére csaknem száz egyedi rajzfilm zenéje fűződik nevéhez.

Több színházi és bábszínházi zenét írt: Kaland a Tigris bolygón, Pán Péter, A bíborszínű virág címmel, de kórusműveket, dalokat, táncdalokat, zongoradarabokat, reklámfilmzenéket is szerzett. Számítógépes grafikával 1997-ben kezdett foglalkozni.  Munkásságát Pannónia-díjjal (1991), Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel (2005) és Balázs Béla-díjjal (2013) ismerték el. 2016-ban, hetvenkilenc éves korában hunyt el.

A bajai életmű-kiállításhoz a társrendező, az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárától partitúrákat, leveleket, rajzfilmforgatókönyveket, fényképeket és a Pethő Zsolt szerzeményeit őrző hangfelvételeket kölcsönöztek, a múzeum Nagy István Képtárában pedig egy olyan kiállítást hoztak létre, amely végigtekinti Pethő Zsolt sokrétű zeneművészeti, zeneszerzői pályáját és számítógépes grafikáiból is bemutat egy válogatást. A tárlat emellett a magyar rajzfilmkészítés történetét is áttekinti: a klasszikus magyar rajzfilmek és zenéik mellett dokumentumokat, műtárgyakat, hangszereket, pontosabban a zeneszerző zenekészítésére használt különleges eszközeit is bemutatják.

A látogatók a pécsi Total Art Egyesület segítségével bepillantást nyerhetnek a Pécsi Animációs Stúdió tevékenységébe is, az animáció készítésének titkaiba, és akár maguk is készíthetnek klasszikus rajzos animációt vagy stop-trükk technikával mozgóképet. Az érdeklődők válogatást láthatnak azokból a rajzfilmekből, amelyekhez Pethő Zsolt írta a zenét, az információs pultok révén pedig meg is hallgathatóak szerzeményei. Az Országos Széchényi Könyvtár a tárlathoz kapcsolódó kvízjátékkal is készül. Az emlékkiállítás június 30-ig látogatható.

(Via MTI)