Az ok: különböző agyi folyamatok játszódnak le náluk, amikor zongoráznak, még akkor is, ha ugyanazt a darabot játsszák. A kutatást a lipcsei Max Planck Intézetben végezték.
A zenélés különböző képességek bonyolult összjátéka, és ez tükröződik az agyi struktúrákban is. A lipcsei Max Planck Intézet munkatársai felismerték, hogy ezek a képességek sokkal kifinomultabban mutatkoznak meg az agyban, mint azt korábban feltételezték. Az eredmények segíthetnek annak megismerésében, milyen univerzális folyamatok játszódnak le zenélés közben.
Keith Jarrett világhírű jazz-zongoristát egyszer arról kérdezték, elképzelhetőnek tartja-e, hogy egy koncerten klasszikus zenét és dzsesszt is játsszon. Azt válaszolta, „nem, szerintem az őrület lenne. A rendszer mindkét irányban különböző kapcsolókörökből épül fel”. Az érdekes választ a lipcsei intézet is felidézte a bemutatóban. Az intézet kutatói lényegében azt fedezték fel, hogy a válasz mögött komoly idegtudományi magyarázat állhat.
A kutatók szerint az ok az lehet, hogy a két zenei stílus egyértelműen más képességeket követel meg a zenésztől.
Daniela Sammler, a kutatás vezetője azt mondta, hogy „zongorázás közben az agyban különböző folyamatok zajlanak, amik megnehezítik a váltást egy másik zenei stílusra” – mondta Daniela Sammler, a tanulmány vezetője.
A leglényegesebb különbség a a két stílust játszók agyi tevékenysége között a mozgás tervezése zongorázás közben. Elméletileg stílusirányzattól függetlenül a zongoristának tudnia kell, melyik billentyűt melyik ujjal nyomja le. Zenei irányzatonként eltérő azonban ennek a két lépésnek a súlyozása.
Tudta, hogy Chick Corea sok remek muzsikus hatását egyesítette zenéjében? A bebopkorszak kiválósága, a zongorista Bud Powell, a funky atyja, Horace Silver, a korszak pianistáira legerősebben ható, zseniális Bill Evans, a Coltrane mellett felnőtt McCoy Tyner, valamint a Davis-istálló kiválósága, Herbie Hancock egyaránt integrálódtak Corea játékába, méghozzá kiválóan. Kompozícióiban a huszadik század klasszikus zenei vívmányai is szerepet kaptak. Elsősorban Paul Hindemith és Bartók Béla négyeshangzatai, valamint a pentatóniára épülő ötös skálák fedezhetők fel Corea szerzeményeiben. – Olvasson még több Jazztörténetet!
A klasszikus zenét játszók a második lépésre, a hogyanra koncentrálnak. Számukra az fontos, hogy egy darabot technikailag kifogástalanul és nagy személyes kifejezőerővel adják vissza. A jazz-zenészek elsősorban a „mit”-re koncentrálnak: fel vannak készülve arra, hogy improvizáljanak és játékukat meglepő harmóniákhoz igazítsák. „A jazz-zongoristáknak a harmóniák tervezésében gyakorolt flexibilitása az agyukban is megmutatkozik zongorázás közben” – ezt már Roberta Bianco, a tanulmány fő szerzője mondta. A kutatásban 30 profi zongorista segítségét vették igénybe, az összefüggéseket az ő játékuk alapján határozták meg.
(Via MTI)