„Ez a tündéri szőkeségű, bájos, szép hangú, jól táncoló színésznő, százszázalékos színpadi képzettséggel perdült a világot jelentő deszkákra és mindenben elsőrendűt nyújt, ami a színpad művészetéven kívánható, vagy elképzelhető…” – írta Honthy Hannáról egy lap A bajadér 1922. november 10-i bemutatóját követően. Pedig hosszú út állt Hügel János nyomdász és Hanrich Emma varrónő 1893. február 21-én született lánya mögött és előtt.
Az Operaház balettkarában kezdte tízévesen, de ez nem volt neki elég, ahogy balettmesterének mondta: nem akar közkatona lenni, és beiratkozott Rákosi Szidi színiiskolájába. Ezt követően a Népoperába szerződött – és Hügel Hajnalkáról Hajnal Hajnalkára változtatta nevét.
Első szerepe nem hozta meg a várt kiugrást, de ez nem vette el a kedvét. Énekórákon képezte magát, és bátor lépésként vidékre szerződött. Játszott Pozsonyban – már Honthy Hannaként -, Fiuméban, Szombathelyen, Debrecenben – ahol a városi színésznő-kedvencversenyben háromszor annyi szavazatot kap, mint a második helyezett -, majd jött a Király Színházban Kálmán Imre Bajadérja, és megtörtént az áttörés.
Ízig-vérig primadonna volt – ráadásul gázsit tekintve a legdrágább -, aki tökéletesen azonos volt a szereppel. Ahogyan Szirtes György mesélte:
„Hanna tökéletesen tisztában volt zsenialitása értékével, tudta, mit képvisel és mennyire fontos személye a színház számára. Ehhez a hatalomhoz szabta igényeit.
Nagy művész és civilben óriási ripacs lévén (alaposan rájátszott a kis konfliktusokra) képes volt előadni a primadonnát a gazdasági irodában is. Ezt vegyünk, azt vigyünk, a kocsi rendelkezésére álljon… Ezek olyan plusz költségek voltak, melyeket egy állami színház nem tudott kigazdálkodni. Gyakran összevesztünk, úgy viharzott ki a szobámból, hogy azt hittem, soha többé nem áll velem szóba, de estére már nyoma sem volt a haragnak. Kiszámíthatatlannak tűnt, valójában nagyon tudatosan csinált mindent. Kedvelt taktikái közé tartozott a meglepetés eszköze. Rossz értelemben is. Ha úgy tartotta úri kedve, megsértődött és délután négykor lemondta az előadást, hogy még véletlenül se tudjunk változtatni a műsoron vagy a szereposztáson. Egyszer-kétszer, amikor beteget jelentett, Fenyvessy Éva ugrott be helyette. Gyűlölte, mivel harmadik férje, Rácz László előtte neki udvarolt. Amint meghallotta, azonnal meggyógyult. Ilyen és hasonló cselekkel próbáltuk kivédeni kisebb-nagyobb zsarolásait.”
Gál György Sándor Honthy-könyvének alcíme: Egy diadalmas élet regénye, mert sosem felejtette el a Nefelejcs utcai körgangos házat sem, ahonnan indult.
A filmszalag keveset őriz belőle: A régi nyár, Díszelőadás, Bástyasétány ’74. 1949-ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. Játszott legendás operett-előadásokban, neki készült a Csárdáskirálynő legendás átdolgozása, és miatta lett grande dame Mme Fleury is a Luxemburg grófjában, de prózai színpadon sem vallott szégyent. A Kálmán-operett 1954-es előadását Szinetár Miklós rendezte, aki így emlékezett vissza: „Kifejezetten kellemes élmények maradtak bennem. Szerettem Hannát, nem volt konfliktusunk – emlékszik az 1600 előadást megért darab rendezője. – Valószínűleg azért találtunk egymásra, mert mindketten másképp láttuk az operettet, mint akkoriban a szakma túlnyomó része.
Nem valamiféle édes, kedves, aranyos, cukros vendéglátó-ipari szórakoztatóműsornak, hanem egy zseniális műfajnak, mely furcsa, pimasz, pikáns, arisztokratikus és plebejus egyszerre. Ennek megfelelően, Hanna sem a magyar primadonnatradíciót követte: nem volt »jaj de kedves, jaj de szép, jaj de aranyos, jaj de édes«.
Fanyar, ironikus, fölényes arcot mutatott, és nem hízelgett, hanem hízelegtetett.
A »klasszikus« operettben a primadonna a közönség lába elé borul, ő elintézte, hogy az ő lábai elé boruljanak. Ismerte a színpad valamennyi trükkjét, ami nagyon fontos ebben a szakmában.
Ha egyik-másik színésztársa harcba keveredett vele, egészen biztosan Hanna került ki győztesen. Őstehetsége, precizitása és felkészültsége mellett óriási szerencséje volt, hogy Gáspár Margit, ez a rendkívüli, reneszánsz személyiség a színház alappilléreként kezelte.”
A többször is felújított operettet nem lehetett levenni a műsorról, a társulat külföldön is sokat turnézott vele. A moszkvai fellépés színháztörténeti eseménnyé vált: az egyébként is operettkedvelő moszkvaiak körében az előadás hatalmas sikert aratott. Amikor a tévé élőben közvetítette a produkciót, az utcák kihaltak, a nézőtéren pedig ott ült Nyikita Hruscsov pártvezető is, aki egy Moszkvics kocsival fejezte ki hódolatát a művésznőnek.
1950-ben érdemes művész, 1953-ban kiváló művész lett, és 1953-ban kapta meg a Kossuth-díjat is. Honthy Hanna 1978. december 30-án Budapesten hunyt el.
„Kiemelkedő, rendhagyó, rendbontó egyéniség”
– fogalmaz róla életrajzírója. És ez a rendkívüli szorgalmú nő még 70 évesen is ének- és táncórára járt. Élete csak a színházról szólt.
(Via Terasz.hu, MTVA)