A The Strad magazin egy öt pontból álló listát állított össze arról, hogyan tekintsenek zongorakísérőikre a szólisták. Bár a lap elsősorban – szakterülete miatt – a vonósokra gondolt, de más hangszeren játszók számára is érdemes megfontolni a tanácsokat.
Bár valószínűleg nem sorrend, de elsőként azt említik meg, hogy a zongorakísérőt partnerként kell kezelni, mivel a zongorára írt rész legalább olyan nehéz, mint a vonós hangszerre, és bizonyos zeneszerzők esetében, például néhány Mozart- és Beethoven-hegedűszonátánál a zongorahang fontosabb.
https://youtu.be/99snense3Hc
Úgy gondoljuk, evidenciának kellene lenni, hogy a zongorista időben megkapja a darabot, de mivel ez a második szabály, talán mégsem mindig gondolnak erre. Ez azért fontos, hogy mindkét hangszer művésze megfelelően felkészülten kezdje el a próbákat, hogy a vonós hangszerre és a zongorára írt részek integrálódjanak, és meggyőzően interpretálják a művet az előadók.
A vonós hangszeren játszónak ismernie kell a partitúrát. A zongorista előnyben van, mert előtte ott a kotta, de ha a vonós nem tudja, hogyan illik össze a darab két része, az a próbaidőből vesz el.
Biztosan az sem újdonság, hogy a két művésznek együtt kell létrehozni a mű közös olvasatát, közös értelmezését. Ez pedig több beszélgetést – akár vitát – igényel, nem pedig „az egyik művész megmondja, mit és hogyan játsszanak, a másik pedig azt követi” hozzáállást. De ha arra gondolunk, az előbbi módszer mennyivel eredményesebb egymás játékának megértése szempontjából, nem kétséges, melyik a hasznosabb.
A The Strad szerkesztői a hiúsági faktort sem felejtik ki a listáról, ha már a két zenész közti egyenlőséggel kezdték. Felhívják a figyelmet arra, hogy a helyszínen ki legyen írva a zongoraművész neve, azt a programban feltüntessék, az életrajza a műsorlapon rajta legyen. A pódiumon egymás mellett hajoljanak meg. És azt se felejtsék el, hogy a vonós hangszerre és zongorára írt darabok a kamarairodalom részét képezik, tehát ebben az összeállításban is olyan tiszteletet kell kapnia a zongoraművésznek, mintha egy zongoratrióról lenne szó.
(Via The Strad)
