1895. július 10-én született és 1982. március 29-én hunyt el Carl Orff, akit a Carmina Burana tett ismertté. A komolyzenei népszerűségi listák állandó dobogósa a „világi dalok szólóénekesekre és kórusokra, hangszerkísérettel és mágikus képekkel” műfaji megnevezésű darab. Jóval kevesebbszer adják elő szcenikus kantátaként (ahogy a Magyar nagylexikon definiálja), ezért most nézzük meg néhány színpadi verzióban!
Az alapul szolgáló 11-13. századi latin, német és francia nyelvű gyűjteményt a bajorországi Benediktbeuern kolostorában találták meg 1803-ban. A világi élvezeteket dicsőítő vágáns költők verseire komponált, a tavasz, a bor és a szerelem himnuszaként is ismert darab bemutatója Frankfurtban volt 1937. június 8-án.
Jean-Pierre Ponnelle rendezése történeti hűségre törekvése közben megmosolyogtatóan meseszerű:
A konkrét szöveg bizarr kontrasztba kerül a furcsa, mágikus-stilizált világban:
Egy, a groteszket sem mellőző verzió:
A lehető legklasszikusabb balett a Bolsojtól:
Balett Szentpétervárról, show-elemekre építve:
És végül egy magyar verzió, Juronics Tamás koreográfiája:
„Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra. Egy lány, kinek eleve rövid élet adatott, egy pillanatra boldognak érezheti magát, a szerelem minden rosszat elfeledtető érzése elhiteti vele, hogy az élet más, szebb is lehet. De Fortuna csalfa és kegyetlen, nem törődik a pillanat szépségével. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, sorsukról, lehetőségeikről emberi mivoltukról.”