A fenti cím a magyar fordítása az Irdisches Vergnügen in Gottnak – azaz annak a kilenc kötetnek, amely a német tanácsos és poéta, Barthold Heinrich Brockes költői műveit tartalmazza. E művek közül az egyik legfontosabb az a passiószöveg, amely a maga korában számos zeneszerzőt megihletett – köztük Georg Philipp Telemannt is, aki a március 22-én a Müpában felhangzó Brockes-passiót írta.
A hamburgi születésű Brockes (1680—1747), aki már fiatalon beutazta Itáliát, Franciaországot és Hollandiát, nem gyakorolt akkora hatást a német irodalom fejlődésére, hogy bekerüljön az iskolai irodalomtankönyvekbe. A felvilágosodás korának vallásos irodalmához és főleg zenetörténetéhez azonban nagymértékben hozzájárult 1712-es librettójával, a Der für die Sünde der Welt gemarterte und sterbende Jesus (A világ bűneiért kínhalált szenvedő Jézus) című passiószövegkönyvvel, amely számos zeneszerzőt ihletett meg, akik egymás után írták meg a maguk Brockes-passióját.
2016 tavaszán a Müpa közönsége már hallhatta Händel 1716 körül komponált alkotását. Händel mellett Reinhard Keiser (rögtön a szöveg megjelenése évében), Johann Mattheson, Johann Friedrich Fasch, Gottfried Heinrich Stölzel, Johann Caspar Bachofen és Bach nagy pályatársa, minden idők egyik legtermékenyebb komponistája, Georg Philipp Telemann is megzenésítette Brockes szövegét. Ez a passióköltemény — tulajdonképpen szabad, költői elmélkedés Jézus szenvedéstörténete fölött — volt Brockes első komolyabb munkája, amely azonnal híressé is tette őt. A pietizmus vallási mozgalmának dokumentumát köszönthetjük ebben az alkotásban, hiszen ez a mű is összhangban áll a „jámborság” zászlaja alá tömörülő 17—18. századi mozgalom célkitűzéseivel, melyek szerint felesleges a hittani kérdésekről való vitatkozás, a dogmatika, sokkal fontosabb a jámbor, keresztényi élet gyakorlati megvalósítása.
Brockes szövegénél a költőiség kerül előtérbe: érzelemgazdag lírája van, amelyben — Bach passióival ellentétben — a recitativók is verses formát kapnak, és nem a bibliai szöveget követik szóról szóra. Persze így a szöveg gyakran válik terjengőssé, szinte érzelgőssé, és ezekkel a jelzőkkel a későbbi korok valóban többször meg is vádolták a Brockes-passió librettóját. De egy passiólibrettó esetében nem az a lényeg, hogy önmagában, hanem hogy zenével együtt állja meg a helyét.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Telemann szinte Händellel egy időben, a librettó megjelenése után négy évvel talált rá Brockes szövegére, ráadásul érdemes megemlítenünk, hogy amíg Bach Máté- és János-passiója tulajdonképpen a repertoár legtöbbet játszott darabja — sok helyen szinte kizárólagos jelleggel —, addig Telemann több mint negyven passiót komponált. Ezek közül a Brockes-passió először 1716. április 10-én szólalt meg a frankfurti Barfüßerkirchében, a zeneszerző 1718-as önéletrajza pedig arról tanúskodik, hogy az előadást később többször is megismételték a következő évek nagyböjti időszakában, olyan német városokban, mint Hamburg, Augsburg, valamint Lipcse. Ez arra utal, hogy az oratorikus alkotás a maga korában minden bizonnyal népszerűbb lehetett, mint Telemann bármely más passiózenéje. 1722-ben a zeneszerző át is dolgozta művét, amelyet 1739-ben Bach is előadatott a lipcsei Miklós-templomban.
A mű közelmúltbeli utóéletében nekünk, magyaroknak is nagy szerepünk van, hiszen első teljes hangfelvétele a Hungaroton kiadásában jelent meg a kilencvenes években: a Capella Savariát Nicholas McGegan dirigálta, a szólisták között pedig ott találjuk Gáti Istvánt, Zádori Máriát és Farkas Katalint. A Vashegyi György vezette Purcell Kórus és Orfeo Zenekar március 22-i, Müpabeli produkciójában kiváló szólistákat hallhatunk, a nemzetközi színtér legjobbjai tolmácsolják Telemann művét. Sion leányának szólamát az a Baráth Emőke formálja meg, akit már be sem kell mutatni a magyar közönségnek — sőt más országok publikumának sem —, hiszen az elmúlt néhány évben rakétaként ívelt felfelé karrierje:
a régizenei repertoár egyik legfoglalkoztatottabb énekese hazánkban és külföldön egyaránt,
aki olyan nemzetközi rangú művészek társaságában lép fel vagy készít felvételeket, mint Philippe Jaroussky, Patricia Petibon, Andreas Scholl, William Christie, Jordi Savall vagy Nathalie Stutzmann. Ráadásul a specialisták korában egyáltalán nem nevezhető kizárólag régizenésznek, amit többek között bizonyít legutóbbi, International Classical Music Awardsra jelölt Debussy-albuma, vagy a 2017/2018-as szezonban egyik fontos alakítása, Az angyal szerepe Messiaen Assisi Szent Ferenc című operájában. A Brockes-passióban a magyar közreműködők közül meg kell említenünk még a kisebb szerepeket megformáló Kovács Ágnest és Balogh Esztert is, akiket szintén gyakran hallhat-láthat a hazai közönség.
Az evangélistát az osztrák tenor, Bernhard Berchtold énekli, akivel legtöbbször dal- és oratóriuménekesként, valamint Mozart-operákban lehet találkozni, a historikus előadásmódhoz fűződő viszonyával kapcsolatban pedig talán elég annyit elmondani, hogy igen gyakran lépett fel Nikolaus Harnoncourt pálcája alatt. Pétert, Pilátust és a századost a német Uwe Stickert alakítja, aki szintén leggyakrabban Mozart-szerepekben, valamint francia nagyoperákban tűnt fel az elmúlt években a világ operaszínpadjain. A Jézust éneklő norvég basszus, Johannes Weisser is széles repertoárral bír, opera szerepei mellett — talán az egyik legtöbbet foglalkoztatott Don Giovanni mostanában — a dalirodalom is közel áll hozzá. Valószínűleg már a felsorolt nevek is magukért beszélnek, de a Brockes-passió zenéje még ennél is többet fog mondani.