Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Miért nem adott át Schönberg Oscar-díjat?

Miért nem adott át Schönberg Oscar-díjat?

Arnold Schönberget 1938-ban kérték fel arra, hogy a legjobb eredeti filmzene kategória győztesének járó Oscart adja át. Abban az évben Charles Previn nyerte a díjat a One Hundred Men and a Girl (Száz férfi és egy kislány) című film zenéjéért, de azt nem Schönbergtől vette azt át.

- hirdetés -

Az ok nagyon egyszerű: Arnold Schönberg megbetegedett a gála előtti napokban. Ezt egy bocsánatkérő levélben megírta Donald Gledhillnek, az Amerikai Filmakadémia főtitkárának, és mellékelte azt is, mit szeretett volna a díjátadón elmondani.

Schönberg szerint az emberiség egyik tiszteletre méltó szokása az, hogy szeretjük tudni, ki a legjobb, és készek vagyunk arra is, hogy ezeket a kiemelkedő személyiségeket  elismerjük, díjazzuk, ami számára azt szimbolizálja, hogy az emberiség előrehalad, fejlődik, és egy jobb jövő felé halad.

A zeneszerző úgy fogalmazott, egész életében művészként nem a jelen, de a jövő számára érzett elhivatottságot, és hozzátette, reméli, hamarosan eljön az az idő, amikor a modern zenével megbékél a filmipar.

2018-ban Alexandre Desplat kapta a legjobb filmzenéért járó Oscart A víz érintéséért

Schönberg szerint a zene érzékekre ható használatával filmeseknek sikerült rávenni az embereket a tudatosságra, azaz arra, hogy figyeljenek a filmzenére. A zeneszerző azzal is tisztában volt, ez nem egyik pillanatról a másikra fog megtörténni, hanem apránként, de leveléből úgy tűnik, hitt abban, el fogják a mozinézők fogadni azt, amit akkor még elutasítottak. És ezért, nyomatékosította, az adott terület minden alkotója ki fogja érdemelni az úttörő jelzőt.

(Via Slipped Disc)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
- hirdetés -
X
X