A norvég popzene a nyolcvanas évek óta kiemelkedő. A popos a-ha, az elektronikus tánczenés Biosphere és Röyksopp, az akusztikus gitáros Kings Of Convenience, a jazz-metálos Shining, a diszkós Todd Terje csak az észak-nyugati ország zenei jéghegyének csúcsa. Az utóbbi években is olajozottan működik a norvég zeneipar és zenei export: a számos eredeti és nagy nemzetközi figyelmet keltő előadó közül remek albumokkal jelentkezett a már Magyarországon is koncertezett Jenny Hval vagy Aurora. Most pedig végre eljut Budapestre az egyik legnagyobb kortárs dalszerző-előadó tehetség, Susanne Sundfør is.
Sundfør már nem számít pályája elején tartó zenésznek, 2017-ben megjelent Music for People in Trouble című albuma az ötödik stúdiólemeze. Az ezen hallható akusztikus, folkos, ambientes és szellős hangszerelésű, nagyon személyes artpop-dalok egyszerre mutatják meg zenei gyökereit és jelentik teljes pályája következő logikus lépcsőjét, egy tudatos építkezés magasabb szintjét. Szerencsénk van, hogy ezen a ponton láthatjuk és hallhatjuk őt először magyar koncertteremben.
A cikk eredetileg a Müpa
Magazinban jelent meg.
Susanne Sundfør számára a folk és country jelentette az első nagy gyerekkori inspirációt, az akkori kortárs norvég dalszerző-előadók (Thomas Dybdahl, Ane Brun, Marit Larsen) mezőnyébe ő is szépen illeszkedett 2007-es zongorás, itt-ott vonóshangszereléssel finoman bevont, cím nélküli folk-pop lemezével, amelyből a következő évben egy még csupaszabb, csak zongorás élő verzió (Take One) is megjelent. Már ezekkel feltűnt hazájában, 2008-ban az év női előadójaként díjazták, viszont ő a nemek szerint különválasztott kategóriát kritizálva úgy fogalmazott: művészetében elsősorban előadó, és csak másodsorban nő.
2010-es második albumával — a barokkpoposabban hangszerelt, elektroakusztikus The Brothel-lel — már ő adta el abban az évben a legtöbb lemezt Norvégiában, és ugyan a Take One-hoz hasonlóan ez is megjelent külföldön, a nemzetközi áttörésre még várnia kellett. A következő évben újabb színt mutatott meg magából, amikor az oslói jazzfesztivál negyedszázados jubileumára négy szintetizátorra komponált instrumentális művét (A Night at Salle Pleyel) mutatták be élőben, ami jelentősen hatott a következő stúdiólemezre, a 2012-es The Silicon Veil-re.
Azon már a ritmusok is elektronikusabbak lettek, a lemez a mívesen hangszerelt artpop és elektropop között kalandozott.
Azonban hiába jelent meg már Angliában is az LP, a világ lényegében csak az ezt követő Röyksopp- és M83-együttműködések után ismerte meg a nevét, ő pedig a 2015-ös Ten Love Songs című monumentális-elektropopos, addigi legjobb, legfülbemászóbb albumával érte el igazi nemzetközi sikereit.
Kecskés D. Balázs nyerte meg a Garth Newel Zeneszerzőversenyt
Legutóbbi, tavalyi albumát elcsendesedés, világ körüli utazások előzték meg (élete legjobb évének nevezte az időszakot), és a sikert nem kihasználva ismét bátran új irányba indult el.
A Music for People in Trouble-ban az az igazán lélegzetelállító, hogy nem törődik az elvárásokkal,
és a hol éteri, hol indusztriálisabb megszólalásban is igen személyesen megszólító: általa tágabb perspektívából szemlélhetjük magunkat. Ezt az élményt ígéri első hazai koncertje is, melyet március 2-án rendeznek meg a Müpában.