Több, mint félmillió dollárt ér Einstein hegedűje

Albert Einstein forrás: youtube

Az aukciós ház becsléseit jócskán túlszárnyalta az az 516500 dollár (kb. 131 millió forint), amit Albert Einstein hegedűjéért adtak. A hegedűhöz járt egy vonó, illetve egy képeslap is, amelyen Einstein valószínűleg épp ezen a hegedűn játszott.

A hegedűn lévő felirat így szól: „A világ legnagyobb tudósa, Albert Einstein számára. Készítette Oscar H. Steger, 1933. februárjában – Harrisburg, Pennsylvania.”

Einstein hegedűje – forrás: Bonhams

Steger a Harrisburgi Szimfonikus Zenekar tagjaként készítette a hegedűt Einsteinnek, amikor tudomására jutott, hogy az egyébként lelkes amatőr muzsikus fizikus Princetonban telepedett le.

Einstein a zongoránál

Einstein a hegedűt Lawrence Wilson Hibbsnek adta, aki egy egyetemi karbantartó fia volt. A Bonhams aukciós házhoz is a Hibbs család vitte a hangszert.

(Via Slipped Disc, Classic FM)