A velencei hegedűmester

Pietro Guarneri-cselló- fotó: Tarisio

Április 7-én Pietro Guarnerire emlékezünk, aki a világhírű hegedűkészítő család harmadik generációjához tartozott: Andrea Guarneri unokája, Giuseppe Giovanni Battista Guarneri idősebb fia volt.

1695-ben született, a család többi tagjához hasonlóan az olaszországi Cremonában töltötte gyerekkorát. Mesterségét nagybátyja mellett sajátította el Mantuában, majd Velencében nyitotta meg saját műhelyét – attól kezdve Pietro da Venezia néven is ismerték. Munkáiban egyesítette a cremonai és velencei stílusjegyeket, leghíresebb hangszerei a Thibaud és Joachim nevű hegedűk, valamint az Esterhazy és Beatrice Harrison nevű csellók voltak.

Cremona, a hegedűk városa

Cremonáról persze a három leghíresebb család – az Amatik, a Guarnerik és a Stradivarik – hagyományai, vagyis a hegedűkészítés múltja jut eszünkbe. Pedig a város a mesterség jelenében is komoly szerepet játszik, a 72 ezer lakosú településen 169 hegedűmester dolgozik. Egy-egy kézműves évente hat-nyolc hangszert készít, így mindegyik egyedi és értékes darab – akár 30.000 euróba, azaz 9 millió forintba is kerülhetnek. De ez az összeg még semmi a cremonai klasszikusokhoz képest: egy 1741-es Guarneri Del Gesu-hegedű ára körülbelül 4 milliárd forint, a legdrágább 1716-os Stradivari pedig 5 milliárd forintot ér.

(via Smithsonian, Cmuse, SlippedDisc)