„Az igényes magyar élőzene helyszíneként szeretnénk létezni”

A Besh o drom zenekar nyitotta a jubileumi évet - fotó: Barta Imre

Tizedik szezonját ünnepli a KOBUCI, a folk, a világzene és a jazz óbudai fellegvára. A kezdeti nehézségekből kibontakozó sikertörténetről, a hely elmúlt időszakának legmerészebb történeteiről és a jubileumhoz kapcsolódó programokról a kert két főmunkatársát, Kaszap Attilát és Nagy Krisztiánt kérdeztük.  

– Hogy szól a KOBUCI történet?

– Kaszap Attila: 2005-ben, a Művészetek Völgyében debütált a KOBUCI. Két bátyámmal, Ákossal és Gáborral az volt a meglátásunk, hogy a Művészetek Völgyében nem volt akkor olyan hely, ami a népművészetet és a vendéglátást olyan igényességgel párosította volna, mint amit mi megálmodtunk évekkel korábban. Nekivágtunk, és megalapítottuk a KOBUCI Kertet. Nem sok jövőt jósoltak a helynek, ehhez képest, már az első szezonban minden este nálunk bulizott a népzene és a népművészet iránt érdeklődő közönség nagyrésze. 2009-re jutottunk el odáig, hogy azt éreztük, kevés az a 10 nap, amit a Művészetek Völgye keretei adnak, és szerencsét próbálnánk a fővárosban is. Óbudán a Zichy-kastély udvarában találtunk új otthonra.

10 éves a KOBUCI Kert – fotó: Barta Imre

Nagy nyitottságot és vendégszeretet tapasztaltunk a kerület részéről, és azóta már a 10. szezonunkat ünnepeljük itt. Ez a visszatekintés persze egy családi sikertörténetnek is beillene, de természetesen mindennek vannak árnyoldalai. Az első szezonunk első két hónapjában például itt ültünk Gáborral a pulton, ketten voltunk az egész kertben, az eső pedig három hete megállás nélkül esett. Azon kellett gondolkodnunk, hogy kinyissunk-e a következő héten vagy sem. Aztán ez megismétlődött még szezononként ötször vagy hatszor, de a lelkesedés mindig átlendített minket minden problémán.

– Kiknek a támogatására számíthattatok leginkább? Kik azok a zenészek és zenekarok, akik jóban-rosszban mellettetek állnak a kezdetektől fogva?

– KA: Fontos, hogy Gábor is és én is népzenészek vagyunk, én a mai napig aktívan zenélek. Ez volt az alapja annak, hogy eleinte abszolút baráti és kollegiális alapon jött el hozzánk minden fellépő. Nem tudtunk tisztességes felléptidíjat fizetni senkinek, a bizalmukat  kértük, ők pedig így is kitartottak mellettünk. Az első nyáron, Kapolcson, a fesztivál mind a 10 napján napi 20 órát úgy töltöttem el úgy, hogy felmentem zenélni a színpadra, de közben le-leugrottam sört csapolni.

Kaszap Attila, a KOBUCI Kert egyik alapítója – fotó: Barta Imre

A fáradtság elenyésző volt az ott szerzett élmények mellett, amik után egyértelmű volt, hogy folytatnunk kell. Mindent a barátainknak köszönhetünk. Unger Balázs és a Cimbaliband, Szalonna és Bandája, Ferenczi Gyuri és a Rackajam, a Kereskes Band, a Tükrös együttes, a Csík zenekar, az Ökrös Együttes, az Éri család, a Csoóri család, Kalász Máté, Kodoba Florin a palatkai bandából, a Besh o drom és még nagyon sok nevet kellene megemlítenem. Mindannyian, az első pillanatoktól kezdve velünk voltak és végigkísérték a KOBUCI történetét a mai napig. Azt hiszem ez a legjobb visszaigazolása annak, hogy jó ügy érdekében dolgoztunk olyan sokat.

– Mi a legemlékezetesebb, legkülönlegesebb pillanat számodra a kezdeti időkből?

– KA: A felvidéki prímásra, Potta Géza bácsira emlékszem, aki az egyik este az asztalon ugrálva mulattatta azt a kétszáz ember, aki hajnali kettőkor még ott bulizott. Ilyen emlékek adnak erőt azokban a helyzetekben, amikor bizonytalan a folytatás.

– Hogy rajzolódik ki a KOBUCI zenei irányvonala ma?

– KA: Az igényes magyar élőzene helyszíneként szeretnénk létezni. Az alapvető irány a népzene felől a világzene felé vezet: a KOBUCI zászlóshajója a népzenének és a hozzá szervesen kapcsolódó műfajoknak. Idővel szervesen beépültek a repertoárunkba olyan formációk is, akik a minőségi  blues, a jazz és az underground pop kultúra képviselői.Büszkék vagyunk rá, hogy olyan műfajokat is meghonosítottunk nálunk, amikről általában keveset és kevesen tudnak. A blues például Krisztiánnal érkezett és lett aztán közös szenvedély a KOBUCI-ban!

A Besh o Drom koncertjével nyílt meg a jubileumi évad – fotó: Barta Imre

– Nagy Krisztián: Persze, hiszen az is népzene! Ha megismerjük a Kárpát-medence különböző népzenéit, megértjük, hogy az olykor nagyon különbözőnek tűnő hagyományok mennyire elválaszthatatlanok egymástól. Innen ered, hogy bizonyos ünnepi alkalmakkor olyan koncerteknek is igyekszünk teret adni, amik világosan megmutatják, hogy a különböző zenei műfajok nem egyszerűen megférnek egymás mellett, hanem áthatják, átjárják egymást. A közönségünk felé fontos törekvésünk, hogy a különböző hagyománytudatú, látszólag egymástól távoli szubkultúrák érdeklődjenek egymás iránt, és kimozduljanak a zenei konfortzónájukból!

– KA: Ez a vágy mint hitvallás alapvetően a világzenére is igaz, aminek lényege a nyitottságában rejlik. 

– NK: A KOBUCI-t ez a szellemiség tartja össze, és ez a munka tartja mozgásban. Persze, mindent a muzsikosoknak köszönhetünk. A zene egy nyelv fölötti közeg, ami a szavaknál sokkal hamarabb tud közelséget és bizalmat teremteni. Ebből a bizalomból merítve hiszünk például abban is, hogy a KOBUCI közönsége olykor közösségként is működik.

– Milyen módon bővül a közönségbázis?

– NK: Épp az említett elvek alapján. Természetesen minden online és nyomtatott felületen igyekszünk egyre tudatosabb stratégiákkal jelen lenni. Megtisztelő a sajtó növekvő érdeklődése és figyelme. De alapvetően itt is a kezdetekhez hűen építkezünk: a kisebb léptékre, a személyes találkozásokra, az „alulról jövő” szerveződésre apellálunk. Ha valaki eljön egy koncertre, átéli és megérzi a kert atmoszféráját, ő viszi el a legautentikusabb formában a hely hírét. A zenei kínálatunk csak olyan értékeket képvisel, amik mellett teljes szívünkkel kiállunk, és amiért felelősséget vállalunk. Így nagyon könnyű a kommunikáció, amelyben a hitelességünket kell, mert ez közönségbővülés záloga.

– Az induló zenekarokat is fel tudjátok karolni?

– KA: Törekszünk rá, ez is a küldetésünk része, emiatt vannak direkt ilyen jellegű kezdeményezéseink, de ez nem könnyű misszió. Olyan friss produkciókat tudunk bemutatni, amelyekben már igazoltan jó zenészek dolgoznak együtt, és van egy ígéretes induló formációjuk, ami még kevésbé ismert, nem befutott. Számtalan példát tudok hozni olyan zenészekre és zenekarokra, akik már 10 évvel ezelőtt is velünk voltak, de akkor még csak 50-100 ember jött el meghallgatni őket. A kapolcsi helyszín befogadóképességéhez képest a Zichy-kastélyban már hatalmas tömeget mozgatnak ezek az azóta kivirágzott, népszerűvé vált zenekarok. Mindig öröm, ha kicsit mi is részévé válunk a zenekar sorsának.

– NK: A nagy kérdés mindig az, hogy hogyan lehet a közönséget olyan zenekarok koncertjeire is becsalogatni, akikről mi már tudjuk, hogy nagyon jók, de mások még nem. Szerencsére a „nagy nevek” gyakran lépnek fel nálunk, és ez komoly legitimációs erőt jelent. Részben ők építik fel azt a bizalmat, aminek révén a közönség egyre inkább hisz abban a produkcióban, amit a KOBUCI műsorkínálata a figyelmébe ajánl.

A Besh o Drom koncertjével nyílt meg a jubileumi évad – fotó: Barta Imre

– Hogy látjátok a KOBUCI-t öt év múlva ilyenkor?

– KA: Kihívás úgy növekedni, hogy közben nem növekszünk. Ennek lehetőségeit, távlatait kutatjuk. Ez azt jelenti, hogy úgy próbálunk meg fejlődni és egyre többet adni a közönségünknek és  a zenekarainknak is, hogy közben megőrizzük azt az intimitást, azt a családiasságot, ami a kezdetektől fogva jellemző ránk. Idén ez elég jól sikerült, sokat szépítettünk a kerten, még meghittebb hangulatot próbáltunk varázsolni.

– A gasztronómiai és a zenei kínálat nálatok egyaránt nívós szintre fejlődött, ez külön célkitűzésetek volt?

– NK: Az alapítók kifejezett szándéka, hogy ez a két pillér együtt fejlődjön. Nem titok, hogy Gábor másik szenvedélye a KOBUCI mellett a kézműves sörfőzés, és így a vendéglátásunkban is különleges helye van az igazi, minőségi kisüzemi söröknek, illetve a borkínálatban is igyekszünk lépést tartani a kortársakkal. Egyszerre szenvedély és cél a gasztronómiai igényesség is. Ebben is van egy erős kiindulási pontunk, amiről csak pozitív visszajelzéseket kapunk. Egy nagyszerű stáb, egy kiválóan együttműködő csapat van minden mögött, akik nemcsak állhatatos munkájukkal, de rendkívüli személyiségükkel is benne vannak mindabban, ami a kertben jó.

– A vizuális kommunikációra is nagy gondot fordít a csapat?

– KA: Nem vagyunk túlságosan hiúk, de sokat foglalkozunk a kérdéssel és elengedhetetlennek tartjuk, hogy ebben is minőségi munkát végezzünk. Igyekszünk lépést tartani az aktuális trendekkel, de a vizuális kommunikáció vékony jég. Egy jó ötletet a félresikerült grafika teljesen hatástalanná tud tenni. Ha a vizualitás nincs összhangban a gondolatisággal, mindent elronthat. Mi ebben is az egyszerűségre és az őszinteségre törekszünk.

A KOBUCI Kertben látható Belicza László zenészportré-sorozata – fotó: Barta Imre

– NK: Megpróbáljuk megteremteni a vizuális elbeszélését is mindannak, amit képviselni szeretnénk, de valóban az összhangon van a hangsúly. Egy pozitív példa erre Belicza László, egy kiváló fotográfus barátunk. Felkérésünkre és a jubiluemi évad tiszteletére egy különleges, analóg technikával készült portrésorozatot készített a kertben fellépő művészekről. Laci a fényképre elsősorban művészi médiumként tekint, és a fotóival számunkra is úgy mutatta meg az évek óta ismerős tekinteteket, ahogy még sosem láttuk őket. A sorozat még nem teljes, de egy válogatást már láthat belőle a kert közönsége. Ha valaki végignézi ezt a válogatást, és elidőz kicsit a portrékon, biztosan sokat megtud a KOBUCI rejtettebb motivációiról és valódi lelkületéről.