Megszűnik az ECHO Klassik díj

Szerző:
- 2018. április 25.
Renaud Capuçon forrás: youtube

Legutóbb Renaud Capuçon és a lipcsei Gewandhaus Zenekara tiltakozott az ECHO Klassik díj visszaadásával az antiszemita rapperduó elismerése miatt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a jelenlegi formájában megszűnjön az ECHO Pop, Klassik és Jazz díj, és új alapokra helyezzék az elismerés odaítélését.

- hirdetés -

A Renaud Capuçon által kiadott közlemény szerint „a díjazott rapperek dalszövegei rasszisták, antiszemiták, emberi méltóságot sértik. A művészet minden formája, így a zene is, az emberek közti megbékélést, a kultúrák közti párbeszédet és egymás elismerését kell, hogy szolgálja.”

Németország a világ harmadik legnagyobb zenei piaca, az itt átadott zenei díj egyfajta igazodási pontnak számít. „Ami idén történt az ECHO kapcsán, azért a vezetőség vállalja a felelősséget. Vissza már nem lehet csinálni, de arra figyelhetünk, hogy a jövőben ne kövessünk el hasonló a hibát” – áll a szervezők közleményében, akik hozzáteszik, hogy újrakezdés szükséges. Az eddig három műfajban három különböző struktúra szerint átadott díj új, egységes módszer szerint történik. A popdíjakhoz például átveszik a komolyzene és jazz esetében már rég alkalmazott zsűrizési metódust, de a részletes kidolgozás időt és a zeneipari piac szereplői közötti egyeztetést igényel.

Mariss Jansons és Christian Thielemann is visszaadja az ECHO Klassik díjat

Az ECHO Jazz díjakat május 31-én Hamburgban, szűk körben adják át, csak a zenére és a zenészekre figyelve, tévéközvetítés nélkül.

Az egyik legélesebb hangot a visszaadók közt Daniel Barenboim ütötte meg. Szerint az „antiszemitizmus, nőgyűlölet, homofóbia, a nyilvánvalóan gyengébbek és kisebbségek elleni nyílt támadás a szabadság elleni erőszaknak minősül, amit a társadalom soha nem tolerálhat. Nekünk közösen kell fellépnünk az ilyen hangok ellen, nem pedig díjakat adva legitimizálnunk azokat.”

Barenboim sem tartja meg az ECHO Klassik díját

(Via Slipped Disc, echopop.de)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo