E szavakkal búcsúzott Kovács Dénestől 2005. február 11-es halálát követően nekrológjában Bächer Iván. A hegedűművész a Hubay-iskola hagyományainak folytatója volt, aki művészetével és pedagógiai munkájával rendkívül sokat tett a magyar hegedűsök nemzetközi hírnevének megőrzéséért.
1930. április 18-án született Vácott. Zenei tanulmányait hatévesen kezdte, nyolcéves volt, amikor a Fodor Zeneiskolában Rados Dezső növendéke lett. 1944-ben került a Zeneakadémián Zathureczky Ede osztályába, ahol kényszerítő, anyagi okokból történt megszakítás után 1947-től folytatta tanulmányait, majd 1951-ben diplomázott.
Már ekkor figyelemre méltó sikereket aratott: 1948-ban művészképzősként elnyerte a Reményi-díjat (Reményi László hangszerkészítő mesterhegedűjét), a következő évben a prágai Jan Kubelik verseny döntőjébe jutott, 1951-ben a berlini VIT hegedűversenyén 3. díjas. Miután egy évet töltött a Honvéd Központi Művészegyüttes zenekarában, 1951-től egy évtizeden át volt az Állami Operaház zenekarának koncertmestere. Közben újabb nemzetközi sikert aratott az 1955-ös londoni Flesch verseny győzteseként.
1957 szeptemberétől tanított a Zeneakadémián.1959-től tanszakvezető, 1964-től egyetemi tanár. 1967-től főigazgatóként, 1971-től, a főiskola egyetemi rangra emelésétől, rektorként irányította az intézményt 1980. június 30-ig. Nyugdíjazásáig a vonós tanszék vezetője és a vonós mesterképzés programvezetője volt.
Kovács Dénes gyakorló muzsikusként és pedagógusként kezdte igazgatói munkáját. Első tanévnyitó beszédében jelentette be a főiskolai Nagydíj alapítását, amelynek célja a felkészült, pódiumra érett fiatalok pályakezdésének megkönnyítése. Kivételes tehetségű fiatalok számára (nyolc éves kortól) újra létrehozta a speciális Előkészítő Tagozatot.
Tudatosan törekedett arra, hogy a zenekarokba ne elvetélt pódiumművészek kerüljenek, hanem magas fokú hangszeres képzésben részesült, főiskolai végzettségű muzsikusok.
Ezt célozta a zenekari művészképző. Korábbi mintára ismét bevezette a művészképzőt, önállósította a kamarazene tanszéket és visszaállította az önálló ütőhangszer szakot. Rektori működése idején került a Zeneakadémia hangszerállományába az első csembaló. A jubileumi 1974/75-ös tanévben meghirdetett versennyel (és más emlékversenyekkel) a tehetségek érvényesülését kívánta segíteni. A hegedűs-utánpótlás iránti felelősségét mutatják a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában 1990 óta rendszeresen tartott mesterkurzusai is.
Pedagógiai tevékenysége mellett Kovács Dénes maga is rendszeresen hangversenyezett. 1963-tól az Országos Filharmónia szólistája volt, e
harminc év során az egyetemes zenetörténet legnagyobb értékeit juttatta el az ország szinte minden részébe.
Négy évtized alatt készített hanglemezein széles repertoárt mutat: felvételei a barokktól a 20. század közepéig terjedő időszak versenyműveit, kamara- és szólódarabjait örökítik meg. Lemezre játszotta Beethoven összes hegedű-zongoraszonátáját és vonóstrióját. Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a Bartók-összkiadás számára készített felvételei. Generációja kompozíciói közül Dávid Gyula, Hidas Frigyes, Kadosa Pál, Mihály András és Sárközy István versenyműveit rögzítette hanglemez az ő szólójával.
Kovács Dénes a Guarnerius del Gesù 1742 jelzésű mesterhegedűn játszott. Halála után a hangszert Kelemen Barnabás kapta meg.
Kitüntették Liszt-díjjal (1955, 1958), Kossuth-díjjal (1963), Kiváló Művész kitüntetéssel (1970), megkapta Munka Érdemrend arany fokozatát (1974), két alkalommal pedig a Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat (1989, 2000).
(Via Zeneakadémia)
