Várdai István lesz Heinrich Schiff utódja Bécsben

Szerző:
- 2018. április 25.
Várdai István forrás: Hungaroton

2018 őszétől Várdai István csellóművész a bécsi Zeneakadémia (Die Universität für Musik und darstellende Kunst) professzoraként folytatja munkáját.

A világ egyik legrangosabb, 200 éves komolyzenei oktatási intézménye két évig kereste a kiváló csellista, a 2016-ban elhunyt Heinrich Schiff utódját – Várdai Istvánt több tucat jelölt közül választotta az egyetem rektori tanácsa. A kinevezés hatalmas elismerés a mindössze 32 éves gordonkaművésznek.

A felvételen Várdai előadásában hallhatjuk Papageno áriáját – pontosabban az arra írt Beethoven-variációkat.

Várdai István a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László, a bécsi Zeneakadémián Reinhard Latzko tanítványa volt, majd 2010 őszétől Németországban, a Kronberg Akadémián Frans Helmerson növendékeként folytatta tanulmányait. Több nemzetközi versenyen kapott kimagasló elismerést: 2008-ban első díjat nyert a 63. Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, valamint övé lett a közönségdíj, a Coup de Coeur Breguet-díj és a Pierre Fournier-díj is. Moszkvában 2007-ben harmadik díjat nyert a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen, 2006-ban Berlinben az Emanuel Feuermann Gordonkaversenyen a Kronberg Akadémia különdíját kapta, első helyezést ért el az Ausztriában rendezett XIII. Nemzetközi Brahms Versenyen. Háromszor nyerte meg a Popper Dávid Nemzetközi Zenei Versenyt, s 2014-ben első lett Münchenben, az ARD Nemzetközi Csellóversenyén.

A 2015-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2017-ben Prima Díjjal kitüntetett művész a világ számos pontján olyan nagy hírű karmesterekkel és zenekarokkal játszott együtt, mint Fischer Ádám, Kocsis Zoltán, Howard Griffiths, Simon Gaudenz, Gilbert Varga, a Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, a Genfi Kamarazenekar, a Mariinszkij Színház Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Suisse Romande Zenekar.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo