80 programmal készül a Müpa a gyermeknapra

fotó: Pályi Zsófia / Müpa

Május utolsó vasárnapján újra a gyerekek veszik át a hatalmat a Müpában, házon belül és kívül egyaránt. Legalább nyolcvan érvet tudunk mondani, miért érdemes megcélozni a Ciffra Palota XXI rendezvényeit: a gyermeknapon ugyanis a szervezők ennyi programmal készülnek.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

A Müpának 2005-ös megnyitása óta missziója a koncertekre, színházba vagy éppen újcirkuszi előadásra járó, a művészetet közelről megismerő új generációk felnevelése. A különböző érdeklődésű korosztályokat megszólító családi és ifjúsági programok népszerűsége folyamatosan növekszik. Az elmúlt egy évben a programokban részt vevő partneriskolák száma megkétszereződött. Meghökkentő a szám, de már évente közel ötvenezer gyerek vesz részt a Müpa fiataloknak, iskolásoknak és családoknak szervezett programjain, koncertjein. És máris érdemes készülni a 2018/2019-es évadra, amikor a szenvedélyek és a műhelytitkok sorozatban folytatódnak a matinékoncertek, melyekre bérlet is váltható.

forrás: Müpa Magazin

A fiatalokat célzó programok alapköve a tanév minden vasárnapján megrendezett Cifra Palota elnevezésű széria. Amikor a programsorozatot a kezdetektől kézben tartó, szerkesztő és szervező Börzsönyi Anna Petrát arról kérdezem, milyen indíttatásból vágott bele a munkába, személyes okokat is említ. „A Cifra Palotát azért álmodtam meg, mert gyerekkoromban nem volt a környezetemben hasonló kezdeményezés. Az induló Müpa-csapat tagja vagyok, és amikor először megláttam az épületben a vörös szőnyeget, arra gondoltam, hogy

ki kell találnunk valamit, aminek köszönhetően a gyerekek, a babáktól egészen a kamaszokig otthon érzik itt magukat.

Az idei már a sorozat tizenharmadik évada: sok gyerek már felnőtt, és visszajár a Müpa koncertjeire — kolléganőmmel, Olasz Rékával igyekszünk a programokkal erre előkészíteni, »kinyitni« a kicsiket.”

És hogy miben más a május 27-i Cifra Palota XXl, mint egy átlagos vasárnap délelőtt a Müpában? A mennyiség és a minőség is eltér, hiszen ilyenkor a gyerekeknek szóló rendezvények nemcsak a ház előcsarnokában felállított színpadnál, de a Fesztivál Színházban, illetve a Müpa és a Nemzeti Színház közötti szabadtéren is zajlanak. Persze vannak átfedések, de bízzunk a gyerekekben: ahogy egy cukorkabolt kínálatában is megtalálják a nekik való finomságokat, itt is könnyen tájékozódnak majd.

Haladjunk kívülről befelé! Melyik szülő ne ismerné a problémát: ami a kicsiknek tetszik, azon a felnőttek unatkoznak, amin meg mi jól szórakozunk, hidegen hagyja az apróságokat. A karibi hangzásvilágban otthonosan mozgó Pannonia Allstars Ska Orchestra, vagyis a Paso tavaly decemberben már bebizonyította a Müpa melletti sátor közönségének, hogy a legkisebbeket is meg tudja szólítani.

A Csodák Palotájába költözött a Müpa Hangjáték

A Cifra Palota programjait ismerőknek nem kell bemutatni a zeneakadémistákból alakult Búgócsiga Zenedét. A megzenésített versek, az ismert gyerekdalok és népdalok sokszor interaktív feldolgozásai is a szabadtéri programok sorát gyarapítják. Egyenesen Szekszárdról érkezik a Müpa tövébe a Csurgó Zenekar, melynek zenepedagógusai korunk ízlése szerint formálják át a népdalokat, emellett saját nótákkal is készülnek. A gödi Németh László Általános és Művészeti Iskola diákjaiból alakult DRUMS Ütőegyüttes nélkül nincs gyermeknap az épületben. A nap végén ők „dobolják szét” a programot, így a gyermeknap zárása egy nagy ritmusfelvonulássá alakul át.

A Müpa előtti téren a koncerteken túl is rengeteg esemény, köztük kreatív, illetve kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket. A bátrak eltévedhetnek a tündérkertté alakított labirintusban, de azok sem unatkoznak, akik várjátékokra vágynak: a hercegek és királylányok együtt küzdenek meg a sárkánnyal. A Tintaló Cirkusz pöttöm méretű cirkuszsátra kifejezetten korosztályos mulatság, hiszen a felnőttek csak kívülről kukucskálhatnak, miközben a kicsik belelátnak a cirkusz működésébe. Az egyik legnépszerűbb elem a Müpa elé telepített, kézzel hajtott kosaras körhinta, amely a kültéri színpad zenéire repíti a gyerekeket.  Akik elfáradnak a sok program közben, minőségi gyerekkönyvek társaságában pihenhetik ki magukat az Olvasóligetben.

Mindeközben házon belül a Bélaműhely tagokat toboroz újrahasznosított szimfonikus zenekarába. Nem ismernek lehetetlent: a mosógép dobja, csavarok és fogók, kipufogócső és bicikliküllő mind hangszerré válik a kezeik között. A Müpa közelmúltban indult és máris rendkívül népszerű virtuálisvalóság-szemüvegek segítségével játszott hangszerfelismerő játéka az épület több pontján várja az érdeklődőket.

Saját fejlesztésű zenés ismeretterjesztő játékkal vár a Müpa

A Fesztivál Színházban különleges zenei programokkal készülnek a szervezők. A könnyűzene iránt érdeklődő kollektív alternatív zeneműhelyben máshogy gondolkodnak tanárok és diákok kapcsolatáról, mint azt megszoktuk: felnőttek és nebulók együtt játszanak, zenélnek, önálló kis formációkat létrehozva. A Müpa visszatérő vendége Benedek Krisztina népi énekes és néptánctanár, illetve Pertis Szabolcs népzenész. Ezen a különleges napon nagy fába vágják a fejszéjüket: műsorukból felnőttek és gyerekek megtudhatják, hogyan lájkoljuk a népzenét, avagy hogyan lesz a lézerkardból botostánc.