A máglyára küldött lány

Szerző:
- 2018. május 16.
Szent Johanna egy 15. századi miniatúrán

1920. május 16-án avatták szentté Rómában Jeanne d’Arc-ot, akinek látomásokban jelent meg Isten, kérve, szabadítsa fel Franciaországot az angol uralom alól. Orléans városát 9 napos ostrom után felszabadította, majd a Loire-völget foglalta vissza, VII. Károlyt pedig Reimsben királlyá koronázták. A máglyán megégetett lány alakját több opera is őrzi.

- hirdetés -

A Johannaként vagy az orléans-i szűzként is ismert fiatal parasztlány a százéves háború idején vezette a franciák angolok elleni harcát. A százéves háborúban a francia királyi hadsereg élén több meghatározó győzelmet aratott, amelyek megfordították a háború kimenetelét, és lehetővé tették VII. Károly trónra lépését. A burgundok fogták el, az angolok kezére adták. Az egyházi törvényszék elítélte, és 1431. május 30-án, 19 éves korában máglyán megégették. 1455-ben VII. Károly király – akinek hírnevét beárnyékolta, hogy koronáját egy elítélt eretnek segítségével szerezte – felkérte III. Kallixtusz pápát, a szentszék vizsgálja felül korábbi döntését. Az új eljárásban Johannát ártatlannak találták, és mártírrá nyilvánították. 1909-ben boldoggá, 1920. május 16-án pedig Rómában  szentté avatták.

Verdi Giovanna d’Arco című operáját 1845-ben mutatták be a Scalában.

1881-ben keletkezett Csajkovszkij Az orléans-i szűz című darabja.

Az 1935-ben írt Arthur Honegger Paul Claudel szövegére írt Johanna a máglyán címmel színpadi oratóriumot.

1943-ban fejezte be Walter Braunfels a Szenen aus dem Leben der Heiligen Johanna (Jelenetek Szent Johanna életéből) című operáját.

Giselher Klebe és Lore Klebe Das Mädchen aus Domrémy (A lány Domrémyből) című operája 1976-os.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo