Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Először kerül új rendezés a Wagner-napok programjára

Először kerül új rendezés a Wagner-napok programjára

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A hazánkban legkésőbb bemutatott Wagner-operát meglehetősen régen, 2011-ben láthatta utoljára a Budapesti Wagner-napok közönsége – így épp itt az ideje az újbóli találkozásnak. Ám a mostani alkalom mégsem egészen ugyanaz: ezúttal új rendezést láthatunk, amire még nem volt példa a fesztivál történetében. Ismétlés helyett tehát újragondolás – ezt várhatjuk Cesare Lievi Trisztánjától.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Ha visszatekintünk a hazai zenei élet büszkeségének tekintett Wagner-napok 2006 óta íródó krónikájára, szinte minden évben volt olyan esemény, amelynek ismertetését így kezdhettük: „először”. 2015-ig zajlott a repertoárépítés, melynek keretében minden évben izgalmas produkciókban, a félszcenírozástól a hagyományos színházi formákig ívelő rendezői stílusokban kerültek színre a kanonizált wagneri életmű darabjai. 2015-ben jött A bolygó hollandi, s ezzel teljessé vált a kör; a következő év az ismétlés, összegzés jegyében telt, hogy aztán tavaly izgalmas, új színfoltként a Rienzi is elhangozzék, melyhez szerzője a se veled, se nélküled kettősségével viszonyult. Arra azonban mindeddig nem akadt példa, hogy a Müpa Wagner-fesztiválja lecserélje egy korábbi produkcióját, s egy művet új rendezői megközelítésben tárjon a közönség elé. Idén ez is megtörténik — megint leírhatjuk tehát: „először”.

Fischer Ádám – fotó: Csibi Szilvia, Müpa

A Trisztán és Izolda budapesti előadásszámai nem verdesik az egeket: budapesti bemutatójára egészen 1900-ig kellett várni, s néhány emlékezetes produkciója között bizony olykor évtizedek is elteltek hazai Trisztán nélkül. A Wagner-napok 2010-es, Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra által rendezett bemutatóját megelőzően utoljára a ’90-es évek elején volt látható a mű az Operaházban — a kettő között csupán a Mannheimi Nemzeti színház Fischer Ádám vezényelte vendégjátékát találjuk 1999-ben. Hogy mi lehet a ritka előadások oka? Semmiképp sem a mű elutasítottsága:

politikai tiltás csak a Rákosi-érában sújtotta a művet, a közönség igénye pedig mindig is megvolt rá

— ám előadása olyan követelményeket támaszt, elsősorban a két címszereplővel szemben, melyeknek a magyar operaélet saját erőkre támaszkodva csak ritkán tud megfelelni.

Új arculattal néz a jövőbe a Budapesti Wagner-napok

Hagyomány, hogy a Wagner-napokon a legnevesebb külföldi művészek teszik tiszteletüket — s ez nemcsak a hazai zenehallgatók világképét nyitja szélesebbre, de az imént vázolt problémát is orvosolja. Anja Kampe és Peter Seiffert személyében olyan páros érkezik a két címszerep megformálására, amelynek tagjai aligha kell bizonyítsák rátermettségüket — Kampe budapesti Sieglinde-alakítását immár a 2016-os Walkür DVD-kiadása is megörökíti, Seiffert pedig tavalyi debütálása alkalmával mindenkit meggyőzött arról, hogy hangja négy évtizedes pályafutása során mit sem vesztett erejéből és fiatalosságából. A Marke királyt alakító Matti Salminent sem kell bemutatnunk idehaza: a finn basszista volt az első énekes, aki megszólalt a Wagner-napok színpadán — Gurnemanzként, 2006-ban —, alakításai azóta váltanak ki elragadtatást a magyar közönségből. Ugyanebben a szerepben lép fel Liang Li; őt két Stabat Materben hallhattuk (2015 áprilisában és 2017 novemberében), de az operaszerető közönség több más budapesti produkciójára is emlékezhet. A fesztivál művészeti vezetője, Fischer Ádám 1999 és 2010—2011 után ismét bizonyságot tehet folyamatosan érlelődő műismeretéről.

Liang Li – forrás: artnews.hu

A nagyvilágban jól csengő nevű rendező Cesare Lievi itthon elsősorban a Metropolitan HD-közvetítéseiben már többször is szerepelt Hamupikőke-rendezése révén ismert — no meg arra is emlékezhetünk, hogy 2010-ben majdnem rendezett egy Bánk bánt az Operaházban. S bár az izgalmasnak ígérkező találkozás (mit kezdett volna egy külföldi rendező a magyar nemzeti operával?) végül nem jöhetett létre, a mostani helyzet nem kevésbé ígérkezik ínyencségnek: az operavilágban az olasz és a német iskola hagyományosan egymás antagonizmusának számít — feltétlenül érdekes tehát, hogy miképp látja, másképp látja-e egy olasz mester a legnémetebbnek tartott komponista zenetörténeti szempontból fordulópontot jelentő művét.

A nagy zenedrámák sorába tartozó Trisztán és Izolda mellett idén Wagner két romantikus operája, A bolygó hollandi és a Tannhäuser szerepel még a kínálatban. A Hollandi 2015-ös bemutatója nemcsak Kovalik Balázs ötévnyi szünetet követő budapesti comebackje révén vált emlékezetessé, de Elisabet Strid debütálása okán is, akinek kislányos megjelenésű sentája lenyűgözött megdöbbentő volumenű drámai szopránjával. Új lesz azonban a címszereplő: a svéd John Lundgren már Bayreuthot is megjárta Wotanként — avatott Wagner-előadónak számít tehát.

Camilla Nylund – fotó: Anna S.

Nem először kerül sor dalestre a Wagner-napok történetében: 2013-ban már elhangzott Wagner összes dala egyetlen koncert keretében, izgalmas „idegenvezetéssel”. Camilla Nylund, a kiváló finn énekesnő (akit a Lohengrin Elzájaként láthattunk már a Müpában) ezúttal más kontextusban mutatja meg a monumentális alkotásairól ismert géniusz apró gyöngyszemeit — a 19. századi kortárs dalszerzők műveit állítja melléjük, hogy világossá váljanak az életmű külső összefüggései is. Az izgalmas kirándulás során az egyik legavatottabb zongorakísérő, a Müpában is számos alkalommal — legutóbb Jonas Kaufmann és Diana Damrau oldalán — megfordult Helmut Deutsch lesz Nylund partnere.

A Tannhäuser 2012 és 2014 után immár harmadszor lesz látható Matthias Oldag rendezésében. A címszerepet, mint legutóbb, most is Stephen Gould alakítja, akit azon kevés Wagner-tenorok közé sorolnak, akik mintegy uralják a nemzetközi piacot — nélküle alig-alig képzelhető el új Ring a világ vezető színpadain.

Szabóki Tünde Erzsébetje eddig minden alkalommal lenyűgözte a kritikusokat, akik hamisítatlan jugendlich-dramatisch hangot emlegettek a produkciót hallva.

A lírai és drámai szerepeket egyaránt repertoárján tudó német bariton, Markus Eiche most debütál Budapesten Wolfram szerepében, csakúgy, mint a Vénuszt alakító, s elsősorban a francia repertoárban nyújtott kiváló alakításai révén világhírűvé vált Sophie Koch.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X