A legendás orosz vonósiskola fellegvárában, a Szentpétervári Konzervatóriumban alakult meg 1990-ben a Szentpétervári Orosz Kamarazenekar, amely május 5-én a nemzetközi hírű zeneigazgatója, Jurij Gilbo vezényletével lép fel a Müpában. A karmestert az orosz vonóshangzás titkáról, Auer Lipótról és a karmesteriskolákról is kérdeztük.
– Legutóbb Miskolcon találkozhattunk önnel. Milyen várakozásokkal érkezik most a fővárosba?
– Tavaly a Bartók Plusz Operafesztivál gálakoncertjén léptünk fel az együttessel, de Budapesten még nem adtuk koncertet. A miskolci közönség fantasztikus volt, azt remélem, hogy hasonló élményben lesz részünk. A program azért is különleges, mert a kedvenc darabjaimat adjuk elő. Sosztakovics és Csajkovszkij számomra a legfontosabb zeneszerzők, Beethoven V. szimfóniáját pedig a műfaj egyik megkerülhetetlen alappillérének tartom.
– Mindemellett egy versenymű is elhangzik.
– Igen, Lilya Zilberstein fogja játszani Grieg a-moll koncertjét. A kapcsolatunk hosszú évekre vezethető vissza, de számunkra is mindig ünnep, ha együtt léphetünk a színpadra. A budapesti koncert egyfajta kiegészítése az alapvetően osztrák és német turnénknak, és nagyon örülök, hogy Lilya játszik majd a zongoránál.
Lilya Zilberstein eredetileg Muhai Tang és a Sanghaji Filharmonikus Zenekar szólistájaként lépett volna fel. A Müpa később állapodott meg a Jurij Gilbo vezette együttes fellépéséről – a szerk.
– „Hamisítatlan orosz hangzás”- legtöbbször így emlegetik az együttes előadásait. Mi a zenekar titka?
– Ezt nehéz megmondani. Nagy szerepe van ebben, hogy a zenekar minden tagja az orosz vonós hagyományokat képviseli, ami még a 19. századra nyúlik vissza, és nem mellesleg leginkább Auer Lipót nevéhez fűződik. Ez az úgynevezett pétervári hangzás nagyon kifinomult és elmélyült, ugyanakkor nem nélkülözi a virtuozitást.
– Karmesterként is az orosz iskolát képviseli?
– A hegedűvel ellentétben nem vagyok meggyőződve róla, hogy léteznének karmesteriskolák, hiszen a dirigens elsősorban muzsikus. Egyéniségünk főként attól függ, hogy melyik hangszert érezzük a leginkább magunkénak. Klasszikus karmesternek tartom magam, de kíváncsi ember vagyok, ezért nem zárkózom el az új daraboktól sem. Én a pétervári konzervatóriumban tanultam, ahol lehetőségem volt közelről figyelni Kurt Masur, vagy Jevgenyij Mravinszkij munkáját, azt, ahogy a zenekarral dolgoznak, és ahogy elővarázsolják a hangokat a zenészekből. Egy életre szóló élmény volt. Ez az időszak tudat alatt formálta a saját művészetemet.
– Hogyan viszonyul a napjainkban népszerű újításokhoz, azokhoz a módszerekhez, amelyekkel úgy gondoljuk, közelebb lehet vinni a fiatalokhoz a zenét?
– Nem feltétlenül rossz irány, ha klasszikus darabokat más köntösben adunk elő. Ma már nagyon komoly generációs különbségeknek vagyunk tanúi, a zene feladata viszont az, hogy mindenkihez utat találjon. A május 3-án a Müpában koncertező Bobby McFerrint tudnám példakánt hozni. Teljesen egyedi amit képvisel, és a legmagasabb művészi színvonalon próbálja meg érthetővé tenni a zenét a közönség számára. Napjaink egyik legnagyobb muzsikusának tartom.