Orgona és szaxofon: első pillantásra igazán furcsa párnak tűnhet. Ám hallás után a „furcsa” szót inkább az „izgalmas” jelzőre cseréljük majd. Legalábbis ilyesmit ígér számunkra Reitze Smits és a Budapest Saxophone Quartet közös koncertje.
A hangszerek királynője — hagyományosan ekképpen szokás méltatni az orgonát, és ez a megjelölés a tekintélyes múltú és terjedelmű instrumentum előkelő rangján túl kétségkívül egyfajta fényes elszigeteltséget is érzékeltet. Sok évszázados szakrális szerepe, önmagában is teljes hangzásuniverzuma és persze mérete ugyanis valóban elkülöníti az orgonát a többi hangszertől, és ezen a helyzeten sokáig leginkább csak a merészebb és monumentális hatásra törekvő szimfonisták igyekeztek változtatni.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Ma már persze érezhetően változik ez a helyzet, ám ehhez olyan, szabad szellemű és művészi határátlépésekben felettébb jártas orgonistákra van szükség, mint amilyen például a holland Reitze Smits. Merthogy a május 2-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben fellépő Smits, úgy is, mint Bach műveinek lelkes és elmélyült előadója, hangszerelő, fesztiválalapító, templomi kántor, utrechti professzor és elkötelezett régizenész, egyre az orgonarepertoár peremvidékeit és a hangszer művészi alkalmazásának újszerű lehetőségeit kutatja. Turnézott már kortárs táncos társulattal, és egyebekben is változatos utakon és módokon keresi az orgonát megillető új helyet a 21. század zenei és kulturális életében.
Kártyajáték-automatákkal kezdte a Hammond-orgona fejlesztője
A Müpa-beli koncerten Smits most a „fiatal”, alig több mint 170 éves hangszerrel, a szaxofonnal hozza össze évezredes, király női instrumentumát. Méghozzá mindjárt négy szaxofonnal! A Budapest Saxophone Quartet, vagyis Szepesi Bence, Puskás Levente, Tószegi Bernát és Horváth Marcell négyes formációja, immár túl ezer koncerten és két évtizednyi működésen, ugyancsak rutinos és motivált felderítője a határterületeknek. Elvégre a jazztől az olykor kifejezetten nekik komponált kortárs komolyzenéig különféle stílusok előadói ők, és éppilyen változatos képet mutat művészi együttműködéseik imponáló listája is.
A Reitze Smitsszel, és egy általában az orgonával való közös játék azért még számukra is újdonságnak beillő és egzotikus párosítást jelenthet: a barokk mesterektől Rachmaninovon át a francia Hatok zeneszerzői csoportjának beltagjaiig eljutva. És éppenséggel Darius Milhaud kompozíciójával, az 1923-as balettzenével, A világ teremtésével zárva a koncert programját — alkalmasint egy egészen új hangzásvilágot megteremtve.