Felix Mendelssohn gondolatai zenében és prózában, egymásnak felelgetve – Hegedűs D. Géza és az Auer Trió közös produkcióját egyetlen alkalommal láthatja a közönség május 31-én a BMC-ben, a Zsidó Művészeti Napok keretében.
Kedves Testvérkém! Igen csöndesen és nyugodtan élünk, az előkelő társaságtól való iszonyodásom lehetőleg még növekedett, mióta itt lakunk, és mulatságos a fura evickélést megfigyelni, amellyel az angol követ kivetett hálóját kikerülni igyekszem. Egy diner-re mégis kihalászott, de másodikra, esküszöm, nem! Most a londoni Filharmonikus Társasággal állok levelezésben: állandó karmesternek akarnak szerződtetni a jövő évadra. A lehető legnagyobb kedvem van hozzá, mert szemre a dolog átkozottul előkelő, de nem tudom még, kivihető-e, főleg Cécile és a gyermekek miatt: három hónapot nemigen tölthetnének Angliában, viszont én még kevésbé óhajtok három hónapra elválni tőlük.
– írja Berlinből húgának, Rebeckának 1843 telén Felix Mendelssohn, felvillantva a ma is ismerős, szakmai becsvágy kontra családi élet örök dilemmáját.
Jurij Gilbo: „Nem hiszem, hogy léteznek karmesteriskolák”
A Mendelssohn testvérek gyerekkora nem csupán pezsgő szellemi közegben telt – Felixet tizenkét évesen már Goethének is bemutatták –, de az érzelmi kapcsolatok is igen erősek voltak a családban: bensőséges és szeretetteli viszony fűzte a gyerekeket a szülőkhöz és egymáshoz is. Ezt a mintát vitték tovább, később mindannyian harmonikus házasságban éltek, a testvéri kötelékek azonban ekkor sem lazultak. Felix az öt gyereke mellett is mindig talált időt arra, hogy a legapróbb részletekről is beszámoljon nővérének, a zeneileg szintén kimagaslóan tehetséges Fannynak, kishúgának, a Beckchennek becézett Rebeckának, és öccsének, Paulnak. Írt koncertekről, utazásról, családi eseményekről, minden gondolatát, ami épp foglalkoztatta, legyen az hétköznapi vagy filozofikus, megosztotta testvéreivel.
Felix Mendelssohn családtagjainak írt levelei és két zongoratriója képezi azt az alapot, amelyen az Auer Trió és Hegedűs D. Géza közös produkciójának ötlete megszületett. A leveleket a trió egyik tagja, Fülei Balázs zongoraművész válogatta, az írások az 1829 és 1847 közötti időszakot ölelik fel. Az ív a húszéves pályakezdő élményeitől vezet el az utolsó hónapokig, amelyekre már jó néhány, korábban elszenvedett csapás és Fanny elvesztése is rátelepedett.
A különböző életszakaszokban írt levelek a műsorban elhangzó két trió egyes tételei között szólalnak meg. A d-moll trió, amit Robert Schumann „napjaink mester-triójaként” emlegetett, 1839-ben Frankfurtban született, Felix életének különösen boldog és kiegyensúlyozott, „fiatal házas” időszakában. A darab hamar népszerű lett, és a sikert az is fokozta, hogy az 1840-es lipcsei ősbemutatón, majd az 1843-as londoni bemutatón is maga a szerző ült a zongoránál. Második zongoratriójával, a c-moll trióval Mendelssohn 1845-ben készült el, a darabot születésnapi ajándékul szánta Fannynak. A komponálás idejére – amely egybeesett másfél éves kisfia, Felix súlyos betegségével és szerencsés felgyógyulásával – kivonta magát a zenei életből: nem fogadott el felkéréseket, meghívásokat, és családjával visszavonult Bad Soden-be, hogy nyugalomban komponálhasson. A légkört, amelyben a darab született, a következőképpen írja le:
Végre nincs frakk, nincs zongora, nincs névjegyleadás, nincs kocsi, ló, de van szamaragolás, mezei virág, kottapapír és vázlatkönyv, Cécile és a gyerekek.
