A zene komolyan hat az idegekre

Közönség a Papageno sátránál a Szigeten - fotó Lengyel P. László

Egy koncertszervező, egy informatikai és hálózatkezelési fejlesztések terén működő, illetve egy kreatív informatikai megoldásokat szállító cég együttműködésében, neurobiológusok közreműködésével zajlott egy kísérlet, amelyben azt vizsgálták, hogyan hat a zene a koncertlátogatókra.

Az artrockban utazó dalszerző-gitáros, Annie Clark, azaz St. Vincent koncertjének résztvevői egy EEG-vizsgálatra is alkalmas fejpántot és bőrérzékelőket kaptak, az eredmények pedig azt mutatták, hogy egy élő koncert háromszor akkora érzelmi hatást vált ki, mint ha ugyanazt a zenét otthon hallgatjuk. A koncert résztvevőinek érzelmi intenzitása a kezdéskor 53%-kal megnőtt, a bulizók 90%-ának figyelme, bevonódása és kedve a koncert előttihez képest ötszörösére nőtt.

A kísérletben klasszikus zenei koncert látogatói nem vettek részt.

(Via Fast Company)