Amikor az Egyesült Királyság egyik legforgalmasabb sztrádáján több száz autós kényszerült órákon át mozdulatlanul állni, mert egy ló elcsavargott az úton, egy vonósnégyes tűnt fel a tömegben és Pachelbel D-dúr kánonját kezdte el játszani.
- hirdetés -

Négy zenész is az utazók között várakozott a néhány hete történt hatalmas közúti torlódásban. Miközben szinte mindenki máson szépen sorjában kitörtek a forgalmi helyzet okozta düh különféle stádiumai – harag, lázadás, nihilizmus, elfogadás -, addig a vonósnégyes úgy döntött, hogy egy csodálatos barokk remekművel, Johann Pachelbel D-dúr kánonjával szórakoztatja a bosszankodó tömeget.
A zenekar csellistája így nyilatkozott a spontán koncertről: „Egy esküvőn játszottunk, ahonnan épp hazafelé tartottunk és elakadtunk a forgalmi dugóban. Aztán az egyik zenekari tag viccből megjegyezte, hogy akár játszhatnánk is. Mi pedig azt gondoltuk, hogy miért is ne?”
Lu Jeffrey, az emlékezetes, rögtönzött koncert egyik hegedűse egy lapnak elmondta: „Csodás pillanat volt, amit a zenekar értékes emlékként fog őrizni.”
(Via Classic FM)