1882. július 11-én Szegeden született, és 1948. október 23-án hunyt el Budapesten Zerkovitz Béla. A Műegyetemen építészmérnöki diplomát szerzett, de a Nemzeti Zenedében is képzett zeneszerzővé avanzsált. Miközben a Magyar Államvasutak alkalmazottja volt, a Royal Orfeum háziszerzőjeként is működött. Dalainak kottái a legnépszerűbbek voltak az első világháború előtti Pesten.
Hulló falevél; Fecském, hova szállsz; Sorrentói dal; Sokszor úgy szeretnék sírni – csak néhány a dalok közül, amelyeket mára már jórészt elfelejtettek, és az áttörést hozó operett, az Aranyeső is a múlt ködébe vész. A Lehoznám néked a csillagot is az égről vagy a Tanulj meg, fiacskám, komédiázni ma is sláger, és az 1926. május 22-én bemutatott Csókos asszony változatlanul az operettrepertoár része.
A Horváth kerti Budai Színkörben volt a premier, pazar szereposztással: Pünkösdi Kató Honthy Hanna volt, Kubanek hentest Kabos Gyula játszotta, Tarpataky báróként pedig – igazi szenzációként – Hegedüs Gyula, a Vígszínház tagja lépett színpadra. A siker miatt átvitték a Városi (mai Erkel) Színházba az előadást, ahol három hétig tudták játszani, aztán elfogyott a közönség. De ha összeszámoljuk, jó ötvenezer nézőről beszélünk… Később ezt a színházat igazgatta.
A Csókos asszony szövegkönyvét Szilágyi László írta, de Zerkovitz több dalához nem csupán a zenét komponálta. „Ha egyáltalán lehet beszélni különleges budapesti utcai költészetről, ennek a költészetnek ő volt a klasszikusa.
Ennek a szegény, ordenáré, újdonsült és mégis tehetséges városnak az elpusztíthatatlan jókedve, fölényes cinizmusa, harsányan áradozó szentimentalizmusa őbenne kapott költői formát.
Verseiből egy-egy közkeletű, triviális szó olyan meglepően, üdén virított ki, mint a népies hímzések együgyü tulipánjai. – Mondják meg a legkisebbik Horváth-lánynak, nem igaz az, amit rólam diskurálnak. – Ilyen szavakat, csak az tud megtalálni, akiben egy nagyon széles közösség szíve dobog” – írta róla Nagy Endre A kabaré regényében.