A Strauss család élete a Leopoldstadthoz kötődött. Amikor hozzácsatolták Nagy-Bécshez, egészen megváltozott a városrész, a Praterstrasse a Praterhoz vezető vadászútvonal helyett az 1850-es évekre mondén, elegáns bulvár lett, ahol üzletek, kávéházak, színházak álltak egymás mellett, 1868-ban pedig elindult a lóvasút is.
Itt, az 54. szám alatti ház egyik lakásában élt 1863 és 1870 között ifjabb Johann Strauss. Sem a ház, sem a lakás nem hivalkodó, nem magamutogató, érezhető, hogy az építtető és a lakók is tisztában voltak a társadalmi pozíció megkövetelte ízléssel. Pontosan ilyen az itt helyet kapott múzeum is, aminek informativitása és a kurátorok humora miatt még azt is elnézi az ember, hogy a tárlat bőven a 20. században, a mindent a szemnek, semmit a kéznek jegyében készült.
Ha kicsinek tűnnek a szobák egy, hazájában már népszerű, és a világhír felé öles léptekkel haladó komponistának, nem véletlen: az eredeti lakás egy részét leválasztották. Felsorolni lehetetlen és fölösleges is, mi mindent komponált e falak közt ifjabb Johann Strauss – sokat a berendezésről nem tudunk meg, de látszik néhol az eredeti famennyezet, szóval mindenképp nézzenek föl -, ezért csak egyetlen, a nem hivatalos osztrák himnuszként is számon tartott Kék Duna-keringőt jegyezzük meg. Az opus 314-es számú alkotás premierjét a közelben, a ma már nem álló Dianasaal nevű bálteremben tartották, férfikar közreműködésével. Néhány rajz a falakon, táncrendek, báli ajándékok, legyezők az üvegvitrinben, egy próbababára húzott selyemtafota ruha az ajándék Bösendorfer zongora mellett próbálják az egykori hangulatot megidézni.
Ahogy ennek a darabnak, úgy sok más kompozíciónak is az első kiadásait megtekinthetjük a tárlókban, némelyik grafikai remekmű. Polkák, keringők, sőt operettek születtek itt éjszakánként, egy részük a kiállított háziorgonán, amelynek bizonyos regisztereit lágyabbá, halkabbá tették, hogy a lakásban és a házban alvókat a zeneszerző ne zavarja. És ha már az értékes hangszereket soroljuk, ne hagyjuk ki az 1880/1885-ös Amati hegedűt sem, ez egy sarokban – természetesen üveg mögött – kapott helyet.
A zeneszerző-karmester pódiummentes magánéletét, barátait és feleségeit magyarázó feliratokkal kísért fotókról ismerhetjük meg. A legeredetibb az az időrendi képválogatás, amely Strauss bajusz-, szakáll- és hajviseletének változásait mutatja be: végigkövethetjük, hogyan lett a pödört bajuszból és a kis szakállkából teljes pofaszakáll, simára borotvált arc, majd visszanövesztett és feketére festett bajusz, hogyan nőtt és választódott el a haj, amit az 1880-as évek végére levágatott, de felesége kérésére sütővassal bodoríttatott. A nevetni vágyóknak nyelvtudás nélkül is érdemes végigböngészni korabeli élclapok Strauss-címlapjait.
A Walzerkönig hét évig élt itt, 1868-ban Hietzingben is vásárolt egy egyemeletes házat. Felesége halálakor azt eladta, és először bérelte, majd sógorával felesben megvette a Bad Ischl-i Erdődy-villát.
A Praterstrassén látható Strauss halotti maszkja is. Utolsó nagy nyilvános fellépése 1899. május 22-én volt. Június 3-án hunyt el, tüdőgyulladásban. Amikor a hír másnap eljutott a városba, a Volksgartenben épp koncert volt, és a Kék Duna-keringőt kezdte játszani a zenekar.
