Vajon mi a titka annak, hogy valaki nyolcvanadik évéhez közeledve is töretlenül élvezi a közönség rokonszenvét, és folyamatosan a legnépszerűbb muzsikusok közé sorolják? Mint tették azt legutóbb az amerikai Jazz Times magazin olvasói, akik zongoristaként, zeneszerzőként és együttesével is a legjobbnak választották. Sokan bizonyára szívesen alkalmaznák a receptjét, ha a kezükben volna. Pedig nincs rejtély, a megfejtés két szó: Chick Corea.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Alkotókedvét, burjánzó aktivitását, jelenlétének intenzitását figyelve nehéz elhinni, hogy a jazzvilág ünnepelt mestere hetvenhét évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Ambiciózus fiatal muzsikusoknak is becsületére válna olyan igénybevételnek kitenni magukat, mint amilyenre idén tavasszal is vállalkozott: előbb a Jazz at Lincoln Center Orchestra szólistájaként tizenhárom koncertből álló turnén vett részt az Egyesült Államokban, majd szólózongora-sorozat keretében tizenhárom városba látogatott el Európában. Ha arra gondolunk, hogy a jazzben minden fellépés teljes odaadást, összpontosítást, az energiák áramlását igényli — különben lelkét veszti, rutinba fullad az előadás —, még nagyobb tisztelettel adózhatunk teljesítőképességének.
Sokoldalúsága nem kevésbé megszolgálja az elismerést. Jazz, rock, avantgárd, latin, klasszikus: vajon hogyan fér meg egy ember fejében és lelkében ennyi(féle) zene? Hosszú életút bő terméssel, időnként óhatatlanul gyengébb évjáratokkal — nyugtázhatnák, de ő a muzsikusok azon kivételes rendjébe tartozik, akik minden zsánerben képesek kiemelkedőt alkotni.
Szólózongorázása virtuozitásával és ötletgazdagságával, triójátéka empatikus képességével, az elektromos hangszerek használata a technikai vívmányok egyedi alkalmazásával, műfaji sokszínűsége kivételes stílusérzékenységével nyűgözi le a hallgatót.
Chick Corea régi ismerősként, különleges programmal érkezik Budapestre. 1985-ben alakította meg öttagú elektromos együttesét, majd ennek ellenételezéseként 1989-ben akusztikus trióját. Mindkettőben John Patitucci bőgőzött, Dave Weckl dobolt. Az Akoustic Band egy — Grammy-díjat érdemlő — stúdiólemezt és egy koncertfelvételt hagyott maga után. Az együttműködés azonban olyan emlékeket ébresztett a zongoristában, hogy jó negyedszázad után ismét fedélzetre szólította egykori társait. A fiatal tehetségek mára tekintélyes művészekké értek, a három zseniális hangszeres a triójáték új magaslatait célozza meg ezen az estén.