A Zeneakadémia Nagyterme, a 20. század fontos történéseinek szemtanúja

Szerző:
- 2018. augusztus 12.
A Failoni Kamarazenekar a Zeneakadémián - Forrás: Zeneakadémia, Fotó: Marjai Judit

A 1875-ben alapított Zeneakadémia az egyetlen a Liszt Ferenc nevét viselő intézmények közül, amelynek létrehozásában maga Liszt is tevékeny szerepet játszott. A több mint száznegyven éve működő egyetem a zeneművészeti és zenetudományi képzés magyarországi fellegvára.

- hirdetés -

Az 1907-ben átadott Liszt Ferenc téri főépület és a szecessziós zenepalota páratlan akusztikájú Nagyterme legendás hangversenyhelyszín:

Melyik sorba üljek a legjobb hangzásért? – 10 tény a Zeneakadémiáról

Színpadán fennállása óta a legnevesebb művészek és a jövő tehetségei álltak, nézőterén a történelmi korszakok és változó politikai rendszerek legfontosabb személyiségei, a 20. század történetének meghatározó szereplői foglaltak helyet.

A közelmúltban adták át a Zeneakadémia felújított orgonáját, aminek hangját cikkünkben meg is hallgathatja:

Orgonakoncert-rekordra készülnek egy norvég városban

1932-ben 25 éves a Nyugat folyóirat. Az ünnepi estet a Zeneakadémia Nagytermében tartják. Az asztalnál balról jobbra Papp Károly, Erdélyi József, Illyés Gyula, Laczkó Géza, Karinthy Frigyes, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Móricz Zsigmond (aki éppen beszél), Gellért Oszkár, Schöpflin Aladár, Németh László, Gelléri Andor Endre. Mögöttük, jobbról balra Török Sophie, Ascher Oszkár, Horváth Henrik, Bárdos Artúr, Beck Ö. Fülöp, Bródy Lili, Móricz Virág, Bohuniczky Szefi és ismeretlenek.

Forrás: Fortepan.hu

A fotó 1943-ban készült, mely megörökíti az első sorban helyet foglaló Kodály Zoltánt, mellette látcsővel feleségét, Sándor Emmát.

forrás: Fortepan.hu

A Zeneakadémia egy időben nem csupán a zenét és a művészeteket befogadó ikonikus épület volt. Az 1945-ben készült fotón a háborús főbűnösöket vonják felelősség a dr. Major Ákos vezette népbíróság előtt, a Zeneakadémia Nagytermében tartott tárgyaláson. Jobbra Imrédy Béla korábbi miniszterelnök.

Forrás: Fortepan.hu

1963-ban Zeneakadémián Lovro von Matačić horvát karmester vezényelte a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát.

Forrás: Fortepan.hu

A Zeneakadémia előtérben 1965-ben készült felvételen Igor Markevics, szovjet karmester és zeneszerző látható, tőle jobbra Kodály Zoltán, a háttérben, középen pedig Kodály Zoltán második felesége, Péczely Sarolta.

Forrás: Fortepan.hu

1975-ben így tündökölt a Zeneakadémia Nagyterme.

Forrás: Fortepan.hu

A galériát a Fortepan gyűjteményéből, a fotóadatbázis engedélyével válogattuk.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo