Életmű a politika árnyékában

David Ojsztrah, Dmitrij Sosztakovics és Szvjatoszlav Richter 1969-ben

Már diplomamunkájával, első szimfóniájával felhívta magára a figyelmet Dmitrij Sosztakovics, aki kezdetben a zeneszerzőként és zongoraművészként diplomázott. Az előadó-művészetet később csak saját műveire korlátozta, mert azt írták, túl száraz a játéka.

1906. szeptember 25-én született, és 1975. augusztus 9-én hunyt el Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics, akinek életét, pályáját erősen meghatározta a korabeli politika: hol ünnepelték, hol formalistának bélyegezték, megkapta többször a Sztálin-díjat, a zsdanovi elvek térnyerése után nyilvános bűnbánatra kényszerítették. A kegyvesztettség időszakaiban filmzongoristaként, konzervatóriumi zeneszerzéstanárként, filmzeneszerzéssel keresett pénzt, közben az asztalfióknak komponált. 1960-ban belépett a pártba, nem tudni, félelemből, kényszerből vagy megalkuvásból, kompromisszumból tette-e.

15 szimfóniát írt, számos verseny- és kamaraművet – ezekben jóval kísérletezőbb -, zongoradarabokat és vokális műveket, három balettet és három operát, amelyek közül egyet később átdolgozott.

Így próbálta Rozsgyesztvenszkij Sosztakovics első operáját a szerző jelenlétében – Videó

Legkedveltebb szimfóniái az V. és a X., de a legismertebb történet a Leningrád melléknevű VII.-hez fűződik, amelyet Leningrád ostroma alatt, a blokád alatt tartott városban komponált. Sosztakovics 1941 szeptemberének első napjaiban bement a leningrádi rádió épületébe, hogy kifejezze, közösséget vállal a várossal, szülővárosával, és dolgozik ugyanúgy, mint mindenki más, valamint bejelentette, aznap fejezte be új szimfóniájának második tételét. Októberben kimenekítették, a negyedik tételt már Kujbisevben (ma Szamara) kezdte el, decemberben pedig befejezte a szimfóniát.

1942 tavaszán a szintén Kujbisevbe menekült moszkvai Bolsoj Színház zenekara közreműködött az ősbemutatón, a karmester Szamuil Szamoszud volt. A szintén kimenekített Leningrádi Filharmonikusok Novoszibirszkben játszották el a művet, amelyet Arturo Toscanini vezényletével a New York-i Filharmonikusok is bemutattak. (Sosztakovicsot, aki egy évvel korábban önkéntes tűzoltói feladatokat vállalt, 1942-ben a Time magazin is címlapjára tette.) Ezt követően politikai döntés született a Szovjetunióban: műsorra kell tűzni a szimfóniát Leningrádban.

Most ön is meghallgathatja Sosztakovics eddig ismeretlen brácsaszonátáját – Videó

Karl Iljics Eliaszbergnek, a városban maradt egyetlen karmesternek össze kellett verbuválni egy zenekart a mű előadására. A városban valamivel több, mint tucatnyi muzsikust talált. Ezt követően a harcoló alakulatokból hazarendelték a zenészeket, Eliaszberg pedig a kórházakban kereste azokat, akik a zenekarban felléphetnek. Mivel annyira elgyengültek az éhezéstől, a hidegtől, a kimerültségtől, mindössze negyedórás próbákkal tudtak gyakorolni, de annyira gyengék és betegek voltak, hogy többen a próbaidőszak alatt haltak meg.

Leningrádban 1942. augusztus 9-én adták elő a VII. szimfóniát. A koncert alatt folyamatosan tűz alatt tartották a németeket a szovjet csapatok, és bár rögtön az első percekben beremegett az épület, folytatták az előadást, amelyet a rádió is élőben közvetített. A város hangosbemondóin mindenkihez elért a muzsika, ami erőt öntött lakosaiba, német katonai visszaemlékezésekből pedig tudjuk, hogy valóban hatásos volt a zene, mert meg voltak győződve arról, egy halott város körül harcolnak.

(Via Encyclopaedia Britannica itt és itt)