Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Hogy hangzik valójában az ógörög zene?

Hogy hangzik valójában az ógörög zene?

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

1932-ben Wilfrid Perrett muzikológus a Brit Királyi Zenei Szövetségben tartott előadása során egy ismeretlen görög professzor szavait idézte: „Még senkinek sem sikerült eligazodnia az ógörög zene misztikus világában – és soha nem is sikerülhet. Így veszi kezdetét az őrület.”

Valóban az ókori görög zene már régóta őrjítő rejtélyt jelent a tudósok és az előadók számára. Pedig a klasszikus görög civilizációban mindenütt jelen volt a zene, költeménnyekkel, Homérosz, Szapphó és mások dalaival, melyeket énekelt zeneként komponáltak és adtak elő, néha tánckísérettel együtt. Az irodalmi szövegek bőséges és pontos részleteket tartalmaznak a zenei hangokról, skálákról, az alkalmazott hangszerekről és a megvalósításról. Az aulosz és a líra – a görögök legfontosabb hangszereiként – az egész görög zenetörténet során, a kultúra szinte minden szegmensében szerepet kaptak. Használatuk a vallási szertartásokhoz ugyanúgy hozzátartozott, mint a zenei versenyekhez, színházi előadásokhoz vagy a privát ünnepségekhez, lakomákhoz, temetésekhez.

Hogyan szólnak a pompeji romok alatt talált ősi hangszerek?

- hirdetés -

Az információk sokasága ellenére az ókori görög zenei hangzás és felfogás szinte megfoghatatlan maradt. Ennek oka, hogy a zenei szándékot csak ősi forrásokból van lehetőségünk kiolvasni. És amíg a lejegyzett zene egyébként megbízhatóan interpretálható, addig az ókori zene töredékesen fennmaradt dokumentumai szűkös értelmezési lehetőséget kínálnak. Ami ebből a gyakorlatban rekonstruálható, az sokszor nagyon furcsán és idegenül hangzik, emiatt az ókori görög zenét sokan elvesztett művészetnek tekintik.

Felbecsülhetetlen ókori irodalmi szövegre bukkantak svájci kutatók

Egy néhány éve zajló, ókori görög zenét vizsgáló projekt új eredményei révén lenyűgöző módon nyerhetünk betekintést abba, hogy az ókori görögök hogyan hoztak létre hangzóanyagot. Az utóbbi években olyan kiváló szakemberek, mint Robin Howell és az Európai Zenei Régészeti Projekthez csatlakozó tudósok rekonstruáltak néhány nagyon jó állapotú auloszt, s ez az ógörög zenéről alkotott eddigi képet nagyban megváltoztatta. Nagytudású, fúvós zenészek adnak iránymutatást a zene korhű megszólaltatásához, leírást adnak az ókori zene hangmagasság-tartományáról, a különböző hangszerek saját hangmagasságáról, hangszínéről, hangolásáról.

Amint azt több kutatás is feltárta, az ősi dalok középpontjában a ritmus áll, az ókori görög zenei ritmusok pedig az időmértékes verselésből mint antik verselési módszerből származtathatók, ami szigorúan a szavak szótagjainak hosszára épül, s így hosszú és rövid elemekből álló verselési illetve ütemminták jönnek létre.

Bár az ókori dalokhoz nem járul időjelzés, a legtöbb esetben érthető, hogy egy ütemet gyorsan vagy lassan kell-e énekelni – a mechanikus időmérő eszközök feltalálásáig a tempó nem volt rögzített, így az a különböző előadásokban variálódhatott. A megfelelő tempó beállítása azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy zenemű a valóságnak megfelelő legyen. Mit tudhatunk a hangolásról – a dallamról és a harmóniáról? Ez az a részlet, ami miatt a legtöbben rekonstruálhatatlannak gondolják az ógörög zenét. A nyugati fülnek idegen negyedhangnyi hangköztávolság nehezíti meg elsősorban a zenei interpretációt, amit az ógörög zenei környezetben felfedezhetünk. A nyugati zene egész- és félhangokkal működik – ezért a világnak ezen a felén minden, a félnél kisebb hangköztávolságot valamiképp hamisnak hallunk.

Krétán ismét életre kel egy ógörög színház

A melódia és a harmónia elméletéről több ezer szó maradt fenn ősi szerzők műveiben, mint Platón, Arisztotelész vagy Ptolemaiosz, valamint néhány töredékes kotta, benne ősi zenei notációval, melyek a 16. századi Firenzében kerültek először napvilágra. 1581 óta időnként papiruszra és kőre jegyzett ősi notációra is bukkannak a kutatók, melyekből mára körülbelül 60 töredéket sikerült rekonstruálni. Ezek az írásos, illetve irodalmi bizonyítékok azonban eddig nem adtak valós értelmezési útmutatást a zene harmóniai és melódiai gazdagságához. Martin West és Egert Pöhlmann gondosan összeállított, átírt és magyarázattal ellátott tanulmányai viszont esélyt adnak számunkra, hogy megértsük, valójában hogy hangzott az ógörög zene.

A legkorábban megtalált zenei dokumentum 1892-ből származik, mely megőrizte Euripidész Oresztészének egy kórusrészletét időszámításunk előtt 408-ból. Armand D’Angour ezévben publikálta a fennmaradt Oresztész-töredékről szóló analízisét, mely érdekes meglátásokat tartalmaz. 

Először bemutattam, hogy a kottarészletek egyérelműen utalnak a szófestésre, mely során a dallamvonal formájával imitálják a szavak értelmét. A panasz szó lefelé irányuló kadenciával van jelen, míg a magasba törő hangközugrások a kiugrás szót jelenítik meg. Másodszor, rámutattam arra, hogy ha a negyedhangokat mint átmenő hangokat értelmezzük a dallamban, akkor a kompozíció egésze tonális – arra a hangmagasságra fókuszálva, melyre a legtöbbször visszatér a dallam.

Ezeket a megállapított feltételeket figyelembe véve Armand D’Angour 2016-ban az Oresztész papiruszra lejegyzett változatából átiratot készített kórusra, aulosz kísérettel, melyet először 2017-ben adtak elő Oxfordban. Armand D’Angour élénk tempót adott a feldolgozásnak, amit a szavak jelentése és a versmérték indikált.

Mindebből izgalmas következtetéseket lehet levonni. A nyugati klasszikus zenei hagyományok, a legtöbb elmélet szerint a 9. századi gregorián zenéből indulnak ki. De a görög zene rekonstruálása és előadása bebizonyította, hogy az ógörög zenét kellene az európai zenei hagyomány gyökereinek tekintenünk.

(Via The Conversation)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X