Közös lemezt készített Komlósi Ildikó, Bársony Péter és Frankl Péter

Bársony Péter, Komlósi Ildikó és Frankl Péter

A Brahms-dalokat és -szonátákat tartalmazó korong The Brahms Project néven kerül a boltokba szeptember 14-én a Hungaroton gondozásában.

A Liszt-díjas brácsaművész, Bársony Péter és a zongoristalegenda Frankl Péter játékához a legnevesebb operaszínpadok közönségét elkápráztató Komlósi Ildikó csatlakozik lemezünkön, melyen Brahms brácsaszonátái és dalai hallhatók. A Brahms életművének utolsó kamaradarabjai közé tartozó brácsaszonáták a hangszer romantikus irodalmának sarokköveit jelentik, a nagybetűs romantikus brácsaszonátát – stílusuk a késői Brahms letisztult, lényegre törő és hihetetlenül gazdagon áradó zenei világa. A brácsakíséretes két dal a zeneszerző és az ünnepelt hegedűs, Joachim József barátságának állít emléket.

Amikor 1890 végén Brahms elküldte kiadójának, Simrocknak az Op. 111-es G-dúr vonóskvintett kéziratjavításait, lakonikus kísérőlevélben közölte, hogy útjaik ezennel elválnak, mert úgy érzi, eljött az ideje pontot tennie zeneszerzői munkásságának végére. A hálás utókor legnagyobb örömére nem sokáig tartotta magát elhatározásához, 1891 márciusában Meiningenben egy hangversenyen döntő hatás érte: meghallgatta Weber 1. klarinétversenyét az együttes szólóklarinétosa, Richard Mühlfeld (1856–1907) érzékeny, szinte nőies finomságú előadásában, és rabul ejtette a hangszer. Mühlfeld muzikalitása és a klarinét („Fräulein Klarinette”, ahogy leveleiben kedélyesen emlegette) kifejező lehetőségei új alkotói lendülettel töltötték el, és megihlették életművének utolsó kamaradarabjait: a klarinéttriót (Op. 114), a klarinétkvintettet (Op. 115) és a brácsa-zongora változatban is megkomponált két klarinét-zongoraszonátát (Op. 120).

Frankl Péter: „Tóth Aladár sokszor meghívott igazgatói páholyába”

Brahms különösen kedvelte a szonátákat, fontos volt számára, hogy megfelelően széles körben terjedjenek, ezért már az első kiadás során alternatív brácsaszólammal kerültek nyomdába, és csakhamar elkészült a hegedű-zongora változat is. A zeneszerző maga írta át a vezető szólamot, számos lényeges változtatással igazodva a vonós hangszer lehetőségeihez: bizonyos figurációkat teljesen újraírt, kettősfogásokkal gazdagította a textúrát, vagy meghosszabbította a brácsa dallamvonalait olyan helyeken, ahol a klarinét elhallgatott – egyszóval a maga kifinomult és visszafogott módján megteremtette a brácsa lehetőségeihez méltó szólamot.

Digitálisan hozzáférhető Joachim József levelezése

A hegedűváltozatot ma már nem sokat játsszák, de a brácsaszonáták a hangszer romantikus irodalmának sarokköveit jelentik, a nagybetűs romantikus brácsaszonátát. Stílusuk a késői Brahms letisztult, lényegre törő és hihetetlenül gazdagon áradó zenei világa: „Ökonomie, doch Reichtum” (takarékos gazdagság) – ahogyan Arnold Schönberg fejezte ki csodálatát.

Bársony Péter a világ egyik legrangosabb hangszerkészítő versenyének zsűrijében

Az 1884-ben kiadott Zwei Gesänge für Altstimme, Bratsche und Klavier – Brahms gondosan ’Gesänge’ és nem ’Lieder’ névvel illeti az ún. „átkomponált” dalait – a zeneszerző és Joachim József több évtizedes barátságának állít emléket. Joachim, aki nagyszerűen brácsázott is, 1863-ban vette feleségül a Brahms–Schumann baráti körhöz tartozó Amalie Weiss énekesnőt. A Geistliches Wiegenlied című dal Emanuel Geibel versére Joachim és Amalie esküvőjére készült 1863-ban, és első gyermekük – akit Brahms után Johannesnek neveztek – keresztelője alkalmából kapta meg a pár.

Így zajlott a Kocsis Zoltán emléke előtt tisztelgő Kékszakállú – Galéria

Szintén Joachimnak és Amelie-nak szánva, de több mint két évtizeddel később, 1884- ben keletkezett Friedrich Rückert verssoraira a Gestillte Sehnsucht; ezúttal a házasságuk válságát megélő párnak igyekezett segíteni barátjuk. A vers (Jugendlieder, 1816) alapmotívuma a romantikus költészet kedvence, a reménytelen elvágyódás, a természetben való önfeledt feloldódás, a megsemmisülés vágyának szemérmesen körülírt gondolata. Mindez a német dalköltészet legszebb hagyományaira építve visszatéréses formába ékelődő drámai középrésszel, az énekessel intim párbeszédet folytató, „obbligato” brácsaszólammal, a Brahmsra annyira jellemző komplementer ritmusokban mélabúsan összefonódó dallamvonalakkal.