Miklósa Erikával is találkozhatunk az idei Szent Gellért Fesztiválon

Miklósa Erika

Idén is folytatódik a Szent Gellért Fesztivál. A Szegeden tizenegyedik alkalommal megrendezett hangversenysorozat idén számos elemmel bővült, a budapesti mellé egy lednicei (Csehország) zenekari hangverseny is csatlakozott.

A Robert Bachmann professzor, zeneszerző és karmester által alapított fesztivál az első tíz évben sorra vette Beethoven szimfóniáit. Már tavaly elkezdődött Mozart és Haydn zenekari műveinek műsorra vétele, idén e két szerző áll a zenekari hangversenyek középpontjában.

Tervekkel tele

Az első zenekari est (szeptember 24.) műsorának fő számaként a bécsi klasszikus szerzők egy-egy sinfonia concertantéját adta elő a Szent Gellért Akadémia zenekara és szólistái. A másik zenekari koncerten, két nappal később Haydn egy ritkán hallható motettája mellett Mozart (töredékben maradt) c-moll miséje hangzik el, a Davidde penitente egy tételével kiegészítve. A szólisták a Salzburgi Mozarteum hallgatói, közreműködik a Brnói Filharmonikusok Énekkara. Ez a műsor lesz hallható a budapesti Mátyás-templomban szeptember 27-én este, illetve a Lednice–Valtice-i Zenei Fesztiválon szeptember 29-én.

A szegedi fesztiválon emellett idén is szerepel énekes és hangszeres kamarakoncert, klasszikus, romantikus és kortárs programmal, valamint tudományos előadás. A programsorozat záró napjai kaput nyitnak más előadóknak, így szeptember 30-án a Korábban Érkeztem Alapítvány V. jubileumi gálakoncertjének, többek közt Miklósa Erika és Szarka Tamás közreműködésével, a zene világnapján, október 1-jén pedig Szamosi Szabolcs orgonahangversenye várja a közönséget, közreműködik: Pál István „Szalonna”.