Zerkovitz Béla operettjéből kölcsönözte címét a Fiumei úti temető új ingyenes sétája. Természetesen másfél óra nem elég arra, hogy minden itt nyugvó muzsikus sírját felkeressük és róluk megemlékezzünk, de azoknak a művészeknek az életútja, akiknek nyughelyét a séta megállószerűen érinti, kultúrtörténeti kalandozásnak is beillik, és számos érdekességet tartogat.
Az 1849. április 1-jén megnyitott Kerepesi úti temetőt a főváros 1885-ben dísztemetővé tette, határozatilag elrendelve azt is, hogy ingyenes temetés és díszszírhely illesse a rossz anyagi körülmények között vagy hozzátartozó nélkül elhunyt tudósokat, művészeket. Az elmúlt közel 170 év alatt organikusan és rendeletileg is nemzeti pantheonná vált a ma már Fiumei úti sírkert.
Egressy Béni, a Szózat zeneszerzője, Erkel verseny- és munkatársa
A temető parcellái közül az 1870-es és 1880-as években azok voltak a legjelentősebbek, amelyeket mára szinte elfelejtődtek, pedig itt nyugszik Mátray Gábor vagy Lendvayné Hivatal Anikó, akik a magyar zenés színjátszás történetének megkerülhetetlen művészei. Az ő síremlékeiket is érinti a séta, amely időben némileg előrébb ugorva Kacsóh Pongrác nyughelyétől indul.
Résztvevő társaim főképp az idősebb korosztályt képviselik, ismerősként üdvözlik egymást és az idegenvezetőt, érdeklődve jöttek erre az új tematikus sétára. Az is kiderül, nem csupán egyszerű érdeklődők, de a 60-as, 70-es és 80-as években sok időt töltöttek el a színházak, koncerttermek és mozik nézőterein – és akkor még nem említettük a tévéközvetítéseket -, így nekik személyes emlékeket is jelentett Pege Aladár, Kovács Apollónia vagy Illés Lajos.
Fogalmam sincs, mekkora területet járunk be, de a séta nem csupán a művészparcellára korlátozódik, mert – profán jelzőket használva – nem szakmák szerint vagy tematizálva temették el a művészeket. Erkel Ferenc sírja például a Deák-mauzóleum közelében, Trefort Ágoston, Irányi Dániel, Klapka György, Xantus János mellett található. A síron két allegorikus alak látható: tetején egy szfinx, alatta egy dombormű, a Bánk bán Tisza-parti jelenete. A Kallós Ede készítette síremlék modellje egyébként egy francia operaénekes-nő volt.
A séta érinti az említetteken kívül Udvarhelyi Miklós, Dóczy József, Hubay Jenő, Egressy Béni, Weiner Leó, Pataky Kálmán, Thomán István, B. Nagy János, Kadosa Pál, Mosonyi Mihály, Vándor Sándor, Basilides Mária, az Opera-igazgató Márkus László, Sergio Failoni, illetve Zerkovitz Béla sírját. Látható, széles a zenei műfaji skála: azok a hangszeres előadók, énekesek és zeneszerzők, akik előtt ily módon is leróhatjuk kegyeletünket, az opera, operett, nóta és hangszeres klasszikus zene legjelesebb képviselői.
Teljes életrajzot nem kaphatunk, az idő nem engedi, és valószínűleg nem is jegyezné meg az ember a rengeteg adatot és nevet, így aztán tapasztalt idegenvezetőnk inkább érdekes információmorzsákkal szolgál inkább: Kacsóh Pongrác és Nagy Vilma beteljesületlen szerelméről, Udvarhelyi Miklós hatalmas kottagyűjteményéről, a Kovács Apollónia és Bangó Margit közti félreértésről, amelyet Kovács Apollónia férje diplomatikusan oldott meg, vagy arról, hogyan segítette Sergio Failoni Maria Callas karrierjét. Megtudjuk, hogy Kadosa Pál síremlékét égre-földre keresték, majd némi logikai játék után rájöttek, két felirattalan kő lehet az. A személyek közti összefüggések is megvilágítódnak, feltárulnak családi kapcsolatok Beregi Oszkárt és Pataky Kálmánt illetően, megjegyezhetjük, Egressy Béni és Petőfi Sándor volt a korabeli Szörényi-Bródy. Az is kiderül, időnként megbolygatják a sírokat, Mosonyi Mihályt például 1995-ben temették át, jelenlegi síremléke Varga Imre munkája, akinek több köztéri szobrát is megemlíti idegenvezetőnk, csak hogy be tudjuk azonosítani a szobrászművészt.
Több sírnál zene is felcsendül egy-két perc hosszan: Kacsóh Pongrácnál az Egy rózsaszál szebben beszél részlete, Erkelnél a Hazám, hazám – Simándy-előadásban, természetesen -, Basilides Máriánál egy Schubert-dal, Weiner Leónál a Rókatánc, Pataky Kálmánnál pedig A gyöngyhalászokból hallunk részletet. Van olyan sétán résztvevő, aki fenntartással fogadja a zenehallgatást, de a kiválasztott műrészletek illenek a hangulathoz. Talán B. Nagy Jánosnál bizarr egy picit a választás, a Turandot legnagyobb slágere, a Nessun dorma. Az ária eleje eleve kapna ebben a környezetben némi angol humoros felhangot, de a vinceróval záruló vég is mókásan hangzik.
De ezzel ne kekeckedjünk, már csak azért se, mert úgy gondolom, halottainkra derűsen is lehet emlékezni. Egyetlen hiányérzetet fogalmaznék meg csupán: a funerális művészetről, a síremlékekről, alkotóikról, szimbolikájukról, évszázadok alatti változásáról gyakorlatilag nem esik szó. Úgyhogy aki kultúrtörténeti kalandozásra indulna, ráadásul jó levegőben – mert azt se feledjük, hogy a Margit-sziget, a fátlanítás alatt álló Városliget és a még érintetlen Népliget között ez a város egyik zöld tüdeje -, válassza a Fiumei úti temető ingyenes, csupán regisztrációköteles sétáit. Hetente több is van, böngésszék át!