Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Orgonakoncert-rekordra készülnek egy norvég városban

Orgonakoncert-rekordra készülnek egy norvég városban

A norvégiai Stavangerben egy nap alatt mutatják be Olivier Messiaen összes orgonaművét. A megszakítás nélkül zajló hangversenyen kilenc orgonaművész  szólaltatja meg a különlegesen szép darabokat, melyeknek hatását a vizuális művészeti megoldások fokozzák.

A korlátozott számú férőhelyek miatt egy alternatív koncerthallgatási lehetőséggel is készülnek a szervezők: egy második, különleges helyszínt is biztosítanak a közönség számára.

A koncert egyszerre két szobában zajlik majd: a művészek a koncertteremben élőben játszanak az orgonán, ahol a közönség ülve hallgathatja a műveket – tehát úgy foglal helyet, mint a legtöbb klasszikus zenei koncerten. A hang emellett átkerül egy olyan csarnokba is, ahol nem hagyományos módon vehetnek részt az előadáson: a csarnok különböző részeiben séta közben vagy akár fekve is nyomonkövethető a koncert, így nyújt személyre szabható koncertélményt a várhatóan megszakítás nélkül prezentált 9 órányi orgonazene.

Olivier Messiaen francia zeneszerző, orgonista és ornitológus. Zenei nyelve félreismerhetetlenül egyedi, műveit erő és tisztaság hatja át.

Mindkét helyszínen vetítés és fényjáték színesíti a koncertet, melyet Messiaen zenéjének erős vizuális impulzusai inspiráltak. A koncerten Jennifer Bate, Thomas Ospital, Lidia Książkiewicz, Kåre Nordstoga, Thomas Lacôte, Nils Henrik Asheim, James McVinnie éa Colin Mark Andrews orgonaművészek játsszák el Messiaen műveit.

(Via Slipped Disc)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X