Nem kétnemű és nem operálták meg, de lehet, hogy kicsit megmaradt gyereknek — hangsúlyozza szinte minden nyilatkozatában a francia kontratenor-fenomén, Philippe Jaroussky. Annak idején hegedülni tanult, de előfordult az is, hogy énekével Callast utánozgatta. Aztán egy kontratenor-koncert kapcsán kiderült: ez az ő útja, ezen kell járnia. S bár zeneileg készen állt e speciális repertoár megszólaltatására, évek hosszú sorára volt szükség a megfelelő technika elsajátításához.
Az 1999-ben feltűnt énekes már egy évvel később rendszeresen játszott a párizsi Théâtre des ChampsÉlysées-ben Händel-, Vivaldi- és Scarlatti-darabokban, 2008-ban övé lett Franciaországban „Az év albuma” díj. „Gyönyörű, ahogy frazeál,finom előadása, érzékenysége mélyen megérinti a hallgatót” — mondta róla Cecilia Bartoli.
– Azt mondta egy interjúban, hogy soha, egyetlen kontratenor sem lenne képes a teljes kasztrált-repertoárt birtokolni, mivel ezeket a műveket egyénekre, mindig egy bizonyos kasztráltra írták, az ő személyes adottságait, hangfekvését, alkatát figyelembe véve. Ám éppen Händel kasztráltakat énekeltetett a mostani, szeptember 13-i koncerten is megidézett operáiban. Nincs ebben ellentmondás?
– A kasztráltak éneke sokkal átütőbb volt, mint amilyen a miénk valaha is lehet. A sebészeti beavatkozás következtében hatalmas mellkasuk, kicsi hangszalagjaik voltak, képesek voltak egy-két percig is kitartani a hangot levegővétel nélkül. Händel zenéje azonban ennél több, talán Mozarthoz hasonlítható: nemcsak virtuóz, de egyben nagyon lágy, „édes” dallamokat írt.
– Ezeket a „mozartos” Händel-áriákat mégiscsak kasztráltak énekelték annak idején, tehát valamilyen hasonlóságnak lennie kell Ön és az akkori sztárok, mondjuk (esetleg) Farinelli között!
– Sosem jutna eszembe magamat Farinellihez hasonlítani – de máshoz sem azok közül a művészek közül. És higgye el, ez nem szerénység vagy éppen álszerénység. Ha már a párhuzamokat keressük, akkor inkább Händel egyik kedvencét, Giovanni Carestinit említeném. Csodálatos énekes volt, sokat kutattam utána könyvtárakban is. Hangterjedelme az „erős és egyértelmű szopránból” később „az egyik legszebb, legerőteljesebb és legmélyebb altba váltott” — olvasható például Charles Burney naplójában.
– Melyik kontratenor kollégájával énekelné szívesen ennek a koncertnek a műsorát, ha most nem Baráth Emőke lenne a partnere?
– Nem véletlenül énekelek egy hölggyel, hiszen ez egy sajátos műsor, érdekes operadialógusokkal, szerelmi duettekkel. Ami magát a technikai részt illeti, ezek az áriák talán leginkább Christophe Dumaux-nak fekszenek… Ám a folyamat ellenkező irányú volt: először született meg az Emőkével közös koncert gondolata, utána válogattunk hozzá műsort.
Minden énekes, aki nemzetközi karriert csinál, azért teheti, mert valaki meglátja benne a lehetőséget, és segíti. Alan Curtisnek megtetszett a hangom, belehallott valamit” — foglalta össze lakonikus tömörséggel nem hétköznapi karrierjének kezdetét Baráth Emőke. A Zeneakadémián folyta tott tanulmányai mellett színpadi mozgásrutinját élesben, munka közben szerezte meg. Az első megkeresések Firenzében érték, ahol Erasmus-ösztöndíjjal képezte tovább magát.
A Junior Prima díjas énekesnő, aki Franciaországban már ismertebb, mint itthon, 2011-ben I. díjat és közönségdíjat nyert a II. Pietro Antonio Cesti barokk operaversenyen Innsbruckban. Pályáját olyan meghatározó muzsikusegyéniségek is irányították, mint William Christie, Emmanuelle Haïm és Jordi Savall. Nagyon sokat köszönhet Vashegyi Györgynek, a régizene legelhivatottabb magyarországi művelőjének. Néhány éve rendszeresen együtt dolgozik Philippe Jarousskyval, több közös hangfelvételük is kapható.
Baráth Emőke exkluzív lemezszerződést írt alá a Warner Classics kiadóval
Idén írt alá exkluzív szerződést a Warner Classics égisze alatt működő Erato kiadóval. Első szólóalbuma 2019-re várható — ezen velencei barokk szerzők darabjai szólalnak majd meg.
– Megállapította, hogy szeret ugyanazokkal az emberekkel dolgozni időről időre, hogy művészi teljesítményében el tudjon érni egy garantált magas, kiegyensúlyozott színvonalat. Hogyan találkozott Emőkével és tervez-e még további együttműködést vele?
– Három éve hallottam először Partenopét énekelni, nagyon megtetszett. Ő szoprán és alt együtt, minőségi magas hangokkal, mezzo színekkel. Szeretem az ilyen énekeseket: mindig figyel, s bár sokat énekel, mindig tudja, mit bír a hangja, amely erőteljes, intenzív, jól karbantartott. Szellemileg is nagyszerű művész, keményen és sokat dolgozik. Mindig újabb és újabb célokat tűz ki maga elé. Sokat dolgoztunk együtt, és remélem, sok közös projektünk lesz még.
– Saját együttese van, az Ensemble Artaserse. Amikor összeállít egy-egy programot, közösen dolgoznak rajta, vagy Ön egyedül dönt?
Általában magam választom ki a zenéket, ez különös örömöt jelent számomra. A mostani ebből a szempontból kivételes eset, hiszen Emőkével természetesen közösen válogattunk. Különös, nagy műsor ez, Párizsban énekeltük először. Gyönyörű, lassú áriák is vannak benne, többek között a kedvencem, Ariodante áriája, amelyet annak idején Händel éppen Carestini nek írt.
Hegedűvel ment tüntetni, repkedtek körülötte a Molotov-koktélok
– Ön orosz felmenőkkel rendelkezik.
– Bár nem beszélem a nyelvet, egészen különlegesen érzem magam orosz környezetben. Sajnos még sohasem volt alkalmam oroszul énekelni.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
– Önnek bőséges tapasztalata van már a Müpával kapcsolat ban. Mennyire tartja megfelelőnek akusztikailag a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet régizenei előadásokra?
Nagyon jó! Ilyenkor a túlságosan száraz akusztika rendszerint nehezíti a dolgunkat, a Müpa azonban nem ilyen. Nagyon kellemes itt énekelni.