Sir Simon Rattle ingyenes zenei képzést indít Londonban

Simon Rattle a Bundesjugendorchester élén - fotó: Facebook.com/Bundesjugendorchester

Sir Simon Rattle bejelentette 2019 év tavaszára szóló nagyszabású tervét, mely szerint a Londoni Szimfonikusok közreműködésével ingyenes zenei képzést indítana Kelet-Londonban, segítve a rosszabb anyagi körülmények között élő fiatal tehetségeket.

Sir Simon Rattle, a Londoni Szimfonikusok új évadának megnyitójáról szóló sajtótájékoztatóján jelentette be egy új zeneoktatási intézmény, az LSO East London Academy megnyitásának tervét. Az oktatás menetét a szimfonikus zenekar közreműködésével fejlesztik ki, együttműködésben Kelet-London tíz kerületének zeneoktatási központjával azzal a céllal, hogy felfedezzék és segítsék a környék fiatal tehetségeit.

Fiatal zeneszerzőknek hirdet mentorprogramot a Londoni Szimfonikusok

Az iskola elindítása azt az érdeket is szolgálná, hogy egyenlő arányban támogassa London zenei fejlődését, valamint hogy a szimfonikus zenekar még inkább képviselje londoni közösségét. Az Akadémia 2019 tavaszán nyitná meg kapuit, ingyenes zenei képzést kínálva a 11-18 éves korosztály ígéretes zenészei számára, pénzügyi körülményeiktől függetlenül. A hasonló szintű oktatás tandíja elérheti akár az évi 3000 fontot is más intézményekben, mely leküzdhetetlen akadályt gördít sok, rendkívül tehetséges fiatal művészi pályájának kibontakozása elé.

Egy amatőr hegedűs élményei Simon Rattle zenekarában

„A Londoni Szimfonikusok oktatási tevékenysége világszerte híres, melyet méltán csodálnak és példaként használnak. De mi ennél sokkal tovább akarunk menni. Tudjuk, hogy mennyi tehetségünk várakozik a küszöbön, hiszen látjuk ezeket a fiatalokat mindennapi munkánk során az iskolákban és a tágabb közösségben. Sok esetben szembesülnek a fiatalok a legnagyobb társadalmi és pénzügyi akadályokkal, melyek lehetetlenné teszik álmaik megvalósítását. Folyamatosan szeretnénk fejleszteni programjainkat minden kihívással szembenézve annak érdekében, hogy valóban London Szimfonikus Zenekara legyünk!” – nyilatkozott Sir Simon Rattle a kezdeményezéssel kapcsolatosan.

Simon Rattle: „A művészeti életnek biztosan árt a Brexit”

Az Akadémia az első évben 20 vonós hangszeresre szeretne fókuszálni, majd a következő évben a program 20 fafúvós, rézfúvós és ütőhangszeres növendékkel bővülne, hogy végül kialakulhasson a diákokból egy kamarazenekar. Minden növendék részesül majd a Londoni Szimfonikusok által kínált teljes oktatási erőforrásból, beleértve a zenekar muzsikusaival való mesterkurzusokat is. Minden programciklus nyilvános koncerttel zárul majd, ahová zeneipari szakemberek és a zeneoktatási szektor fontos képviselői is meghívást kapnak.

(Via Classic FM)