Felrázta az operavilágot Fischer Iván új fesztiválja

Verdi: Falstaff - fotó: Schiller Kata

Hangos sikerrel indította el Fischer Iván Operatársulata (FIOT) és a Budapesti Fesztiválzenekar a Vicenzai Operafesztivált Olaszországban. Az együttes Verdi Falstaffjával és egy gálakoncerttel nyűgözte le a nemzetközi közönséget a Fischer által megálmodott és megalapított fesztiválon.

A közönség heves lábdobogásban, álló ovációban és hangos bravózásban tört ki Fischer Iván Operatársulatának első előadása után Vicenzában, a Teatro Olimpicóban. A lélegzetelállító épület, amelyet Andrea Palladio tervezett, és amely felkerült az UNESCO Világörökség listájára, a legrégebbi ma is működő reneszánsz színház a világon.

Az illúzió színháza

Fischer Iván abban a reményben hozta létre ezt a fesztivált a világ operarajongóinak, hogy gyarapítsa a nemzetközi fesztiválok sokszínűségét Európában. Rendezéseiben a tökéletes, organikus harmóniát keresi a színház és a zene között, melyek közül egyik sem kerekedik a másik fölé. A fesztiválra kilenc országból érkeztek vendégek, az előadások költségeit az ő adományaik fedezték.

Vicenzában alapít fesztivált Fischer Iván

A budapesti közönség márciusban hallhatta azt a Falstaff előadást, amellyel a társulat elindította a Vicenzai Operafesztivált. Az operában, amelyet Fischer Iván és Marco Gandini közösen rendeztek, a lehető legerősebb nemzetközi szereplőgárda énekelt: Ambrogio Maestri (Falstaff), Tassis Christoyannis (Ford), Eva Mei (Alice), Sylvia Schwartz (Nannetta), Laura Polverelli (Meg Page), Yvonne Naef (Mrs. Quickly), Xabier Anduaga (Fenton), Francesco Pittari (Dr. Caius), Stuart Patterson (Bardolfo) és Giovanni Battista Parodi (Pistola).

Az operát kétszer játszották el az olasz városban, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig egy gálakoncertet is adott Rossini, Mozart, Schubert, Donizetti, Dvořák, Verdi és Kodály műveiből.

A Vicenzai Operafesztivált 2019 őszén rendezik meg újra.