A világ nagy szimfonikus zenekarai is elkezdik az új évadot, és ahogy több évtizede, úgy legtöbbjükben még mindig erőteljesen különválnak a nemek. Amint megszokhattuk, többnyire férfiak alkotják az ütőhangszeres, a réz- és fafúvós szólamokat, a hárfajátékosok pedig szinte kivétel nélkül nőkből kerülnek ki.
A Quartz nevű lap 23 zenekarban vizsgálta meg a hangszeres zenészek arányát. Az együttesek közül 20 szerepelt a brit Gramophone Magazine toplistáján, ezt egészítette ki a szerkesztőség szintén a Gramophone-ban rangsoroltak közül három feltörekvő szimfonikus zenekarral.
A felmérés a legfrissebb állapotokat tükrözi, az adatok 2018 augusztusából származnak. Módszerük egyszerű volt. Megnézték a zenekarokban játszó így zenészek neveit, a név és/vagy fotó alapján pedig megállapították a nemet. Egy japán zenekart kizártak, mert nem sorolták fel a zenekari tagokat, végül 22 szimfonikus zenekar taglistájából kinyert adatokkal dolgoztak. Mivel arra nem találtak sehol kitételt, hogy valaki transznemű lenne, ezt a szempontot nem vették figyelembe, tehát férfiakkal és nőkkel számoltak.
Ebből az derült ki, hogy a zenekarok 2438 főállású zenészéből 1677, azaz 69% férfi volt, de sok hangszernél még aránytalanabb a nemek eloszlása: a fagottosok 86, a nagybőgősök 95, az üstdobosok 96 százaléka férfi. A 22 zenekar 103 trombitásából csak egyetlen női játékost találtak, 99 harsonás és 26 tubás közül pedig egy sem nőnemű. Ezzel ellentétben a hárfások 94 százaléka nő, ami egy kicsit kiegyenlíti a mérleg egyensúlyát.
Ebben a nemi megoszlásban annak is nagyobb az esélye, hogy a magasabb, például szólamvezetői pozíciókat férfiak töltsék be, ami magasabb fizetéssel is jár. 393 hegedűs 31%-a volt nő, 69%-a férfi. Szólamvezető, szólamvezető-helyettes vagy koncertmester beosztásban még szembetűnőbb a különbség: a nők csupán 21%-a kapta meg a címek valamelyikét.
A hangszerek nemek szerinti csoportosítása a 19. századi vagy még korábbi előítéleteket tükrözi: a nőket elriasztották az olyan hangszereken való játéktól, amelyek eltorzíthatják az arcvonásaikat, nőhöz nem méltó, illetlen testhelyzetet kell felvenni hozzájuk, vagy amelyek egyszerűen csak nagyok és nehezek.
Amy Phelps csellótanár a doktori disszertációját a zenekarok nemi diszkriminációjáról írta.
Azok az instrumentumok, amelyeket férfihangszerként jegyeznek, nagyobbak és hangosabbak. A mi társadalmunk pedig nem akarja, hogy a nők hangosak legyenek.
Más okai is vannak az egyenlőtlenségnek, ami a történelemben és a hagyományokban gyökerezik: a rézfúvós hangszerek például hosszú ideig kapcsolódtak a katona- és gyári zenekarokhoz, főképp Európában. Ezek a világok pedig egyértelműen kizárták körükből a nőket.
A profi játékosok gyakran egészen fiatalon választanak hangszert, amikor különösen érzékenyek a zenetanárok, a szülők és a társadalmi elvárások nyomására. Azoknak a lányoknak, akik nem nőiesnek titulált hangszereken akarnak játszani, többnyire nagy kitartásra van szükségük, hogy beteljesítsék álmaikat.
Ha a nőket eltiltják bizonyos hangszerektől, azt az egész klasszikus zene megszenvedi. Egy nő, akinek meglenne a tehetsége ahhoz, hogy nagyszerű trombitás legyen belőle, azért fog kedvetlenül fuvolázni, mert nem a vágyott hangszeren játszik
– gondolkodik a jelenségről Jesse Rosen, az Amerikai Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnöke. A szervezet 703 professzionális és amatőr szimfonikus zenekart reprezentál. Ezek zenészeit összességében tekintve kedvezőbb képet kapunk: 52% férfi és 48% nő a zenészek nemi aránya.
Végső soron egy fiatal nő hangszerválasztását nagyban befolyásolja, ha látja nőtársai sikerességét, akik a ranglétra legmagasabb fokaira jutnak. A tanárok egy része szerencsére emiatt különösen ügyel arra, hogy a női, illetve a különböző kisebbségekhez tartozó zenészeket példaként állítsák diákjaik elé, hogy a zenésztársadalom maga mögött hagyja az idősebb generációktól örökölt előítéleteket.
(Via Quartz)