Egy New York-i és egy bécsi gyűjtemény darabjait árverezik el november 8-án a Virág Judit Galéria Zsolnay-aukcióján. A tételek október 26-tól tekinthetők meg a Galéria Falk Miksa utcai kiállítótermében, ahol ezzel párhuzamosan Nagybánya-Párizs 1904-1914 címmel nyílik kiállítás. Az ingyenes tárlaton többek között Czóbel Béla, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor, Boromisza Tibor, valamint Perlrott Csaba Vilmos munkáival találkozhatunk.
Az elmúlt 15 évben megindult a Zsolnay-kerámiák visszaáramlása hazánkba, és abban, hogy a nemzetközi rangú kollekciók többsége ma már Magyarországon található, a Virág Judit Galériának is fontos szerepe van.
A Galéria tavaly rendezte meg a világ első Zsolnay-aukcióját.
Vélhetően ez a nemzetközi szinten is nagy figyelmet keltő esemény mozgatta meg két jelentős gyűjtemény tulajdonosának fantáziáját. Az árverés után ugyanis egy fontos New York-i és egy bécsi kollekció birtokosai jelentkeztek, és ajánlottak fel kerámiákat a következő Zsolnay-aukcióra.
A New York-i gyűjtemény tulajdonosának személyes kívánsága volt, hogy tárgyai visszakerüljenek az óhazába, a bécsi örökös szerint pedig gyűjteménye itt kaphatja meg a legnagyobb figyelmet. A két, egymást jól kiegészítő kollekcióban legalább 25 nemzetközi rangú remekmű szerepel, így ha valakinek november 8-án a Kongresszusi Központban az az ötlete támadna, hogy egyben vásárolja meg az aukció anyagát, a világ tíz legfontosabb magángyűjteményének egyike lehetne az övé.
A szecessziós Zsolnay-vázák a nemzetközi kerámia piac „csúcsragadozói”, ezért a Zsolnay-gyűjtők és -kereskedők figyelme a következő két hétben Budapestre koncentrálódik majd. A Zsolnay aukciós kiállítás október 26. és november 7. között tekinthető meg a Virág Judit Galériában.
Ezzel párhuzamosan Nagybánya – Párizs 1904–1914 címmel nyílik kiállítás, amelyen a nagybányai neósok alkotásait tekinthetik meg a látogatók. A kiállított művek hazai magán- és közgyűjteményekből, illetve külföldi gyűjteményekből érkeztek a tárlatra.
Művészettörténeti szenzációnak számít, hogy számos festmény hátoldalán is egy-egy remekmű található. Erre nagyon kevés hasonló példát ismerünk a magyar művészettörténetben. A Nagybánya-Párizs 1904-1914 című kiállítás október 26. és november 18. között látogatható ingyenesen a Virág Judit Galériában.
(Via: Virág Judit Galéria)