„Requiem aeternam dona eis, Domine, et lux perpetua luceat eis”, azaz „Örök nyugodalmat adj, Uram, nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik” kezdődik a gyászmise szövege. És így nevezik azt a zeneművet is, amelyek emlékezésre invitálják a hallgatót.
Az első requiemeket a 15. század végére datálják, a 16. századtól pedig kevés olyan zeneszerzőt találunk, aki ne komponált volna akár megrendelésre, akár személyes indíttatásra vagy veszteségeinek feldolgozására gyászmisét. A teljesség igénye nélkül: Certon, Palestrina, Vecchi, Cavalli, Colonna, Bassani, Pitoni, Lotti, Scarlatti, Jommelli, Rösler, Charpentier, Gosseck, Cherubini, Bruckner, Schumann, Dvořák, Saint-Saëns, Fauré, Britten, Penderecki. Egészen fiatal zeneszerzők is alkotnak a műfajban, például Rick Róbert, akinek tavasszal bemutatott Requiemje volt első szimfonikus zenekarra komponált műve.
Berlioz: Requiem
Az 1830. júliusi forradalom emlékére, a francia belügyminiszter felkérésére komponálta Berlioz ezt a monumentális darabot, amely legnépszerűbb műveinek egyike. A bemutató 1837. december 5-én volt, a szerző később két alkalommal módosított a darabon.
Ligeti György: Requiem
1965-ben a Svéd Rádió Kórusa és Zenekara mutatta be a két évig írt művet, amely az egyik legnehezebb feladat, amellyel előadó-együttes találkozhat. „A Kyrie kórusának helyenként húsz szólamra bomló imája, a Dies irae Bosch-festményeket megelevenítő pokolvíziója ma is drámai hatásúvá teszi az egy híján fél évszázada komponált gyászmisét” – írta a darabról egy koncertajánló. A mű elnyerte a Nemzetközi Kortárs Zenei Társaság első díját, felhasználta filmjeiben Stanley Kubrick és Gareth Edwards is, Mundruczó Kornél pedig különleges előadást készített belőle.
Liszt Ferenc: Requiem
A művet Liszt 1867-1868-ban írta. Sok magánéleti veszteség sűrül benne: 1859 végén meghalt Daniel fia tüdőbetegségben, fiatalabb lánya, Blandine, 1862-ben hunyt el szülés után, 1866-ban pedig az édesanyját vesztette el.
W. A. Mozart: Requiem
„A fejem zavart, számolok a végzettel, s annak az Ismeretlennek a képe állandóan szemem előtt lebeg. Folytonosan magam előtt látom, amint kér, sürget és türelmetlenül követeli a munkást. S én folytatom, mert a komponálás kevésbé ráaszt, mint a pihenés. Egyébként nincs mitől rettegnem. Érzem abból, amit állapotom megmond világosan: ütött az órám. Meg kell halnom, itt a vég, mielőtt igazán örülhettem volna képességeimnek. Pedig az élet oly szép volt, a pályám oly sok boldogságot ígért, mikor elindultam! Dehát a végzetén senki sem tud változtatni, bele kell törődni a Gondviselés akaratába… Be kell hát fejeznem halotti énekemet – nem szabad, hogy befejezetlenül hagyjam” – írta Mozart 1791 szeptemberében egy levélben. De nem tudta a névtelen felkérésre elkezdett művet befejezni, azt több próbálkozó komponista után Franz Xaver Süssmayr tette teljessé.
Verdi: Requiem
A művet 1874. május 22-én, Alessandro Manzoni költő halálának első évfordulóján mutatták be a milánói San Marco-székesegyházban, Verdi vezényletével, majd három nappal később a Scalában is műsorra tűzték. Bár a Manzoni fölött érzett veszteség volt a fő inspiráció a komponálásra, Rossininek is emléket állít a gyászmise, hiszen Rossini halálakor Verdi úgy érezte, méltó emléket állítana egy olyan requiem, amelynek minden tételét más-más komponálná. Ő maga megírta az utolsó tételt, de a többi felkért zeneszerző nem teljesítette a feladatot.
