A cumbia Kolumbia karibi partvidékéről eredő műfaj, eredetileg népzenei ritmus és táncstílus, amely a 17. századtól formálódik és terjed, és miután afrikai és európai zenei hatások is érték, az 1940-es évektől indult igazán burjánzásnak.

A nyolcvanas évek végétől – amikor helyi zenészek elkezdték megmenteni az ötvenes évekbeli zenei kincseket – világszerte is egyre nagyobb figyelmet vált ki, és ahogy végigterjedt egész Latin-Amerikában, úgy nőttek ki sorban az újabb mellékágai ennek a túlfűtött, ritmusorientált, fúvós hangzásokban dús, harmóniagazdag tánczenének.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

A latin zene rajongóin kívül sokat tettek az ismertségéért olyan crossover előadók, mint Sergent Garcia, vagy olyan filmek, mint Roberto Rodriguez Vérfagyasztója. A műfaj egyik nagy hazai rajongója, Élő Márton (Irie Maffia, Sena, RedRed) is részben az utóbbi kapcsán szeretett bele, de annyira, hogy kilenc másik zenésztársával (akik között akad
perui, uruguayi zenész, Irie Maffia-, PASO-, Soulclap-, Fran Palermo-, Anselmo Crew-, Besh O droM-, Ladánybene 27- vagy épp Zuboly-tag is) 2017-ben életre keltette az első magyar, de a régióban is unikumnak számító cumbiazenekart, a Los Orangutanest.

Los Orangutanes – forrás: mupa.hu

A novemberi Müpa-bemutatkozáson a mára tizenegy főssé dagadt allstar-zenekar ráadásul kiegészül egy nyolcfős extra fúvószenekarral és így mutatják be a műfaj történetét.

A felkérés kapcsán merült fel egy olyan, színháztermekbe való előadás felépítése, amely az alapvetően tánczenei produkciót egy komolyabb, színházi kontextusba helyezi. Az egész estés előadás a zenei gerinc mellett egy prózai vonalat is tartalmaz, és a cumbia legrégebbi, 17—18. századi változatától kiindulva jut el a műfaj ma ismert több tucat verziójáig.