Lehet, hogy utólag mégis megválasztják 2018 irodalmi Nobel-díjasát?

Szerző:
- 2018. november 19.
A Nobel-díj plakettja - fotó: bumm.sk

Az idei és a 2019-es díjazott személyéről is egy tíztagú testület dönthet a jövőben – közölte a Nobel Alapítvány főtitkára a Reuters hírügynökséggel.

A svéd irodalmi élet öt tagját – egy írót, egy könyvkiadót és három kritikust – hívták meg a Svéd Akadémia irodalmi Nobel-díjat odaítélő új testületébe, amely dönthet majd 2019, és visszamenőleg 2018 díjazottjairól is. Az akadémia a díjalapító Alfred Nobel végrendeletét végrehajtó Nobel-alapítvánnyal egyeztetett a kérdésről, és végül úgy döntött, a díjazottakat öt saját tagja és öt külső szakember választhatja ki.

Lars Heikensten – írja a hvg.hu –, a Nobel Alapítvány főtitkára a Reuters hírügynökségnek elmondta, a tíz főből álló grémiumnak jövő év elején kell meghozni a döntést arról, hogy oda lehet-e ítélni a 2018-as és 2019-es irodalmi díjakat.

Mint ismeretes, a  Svéd Akadémia még májusban döntött úgy, hogy idén nem adja ki az irodalmi Nobel-díjat, és a testület szabályzatát is megváltoztatták azután, hogy az egyik tag, a költő Katarina Frostenson férjéről kiderült: korábban számos nőt zaklatott szexuálisan, és többször kiszivárogtatta a nyertesek nevét. Jean-Claude Arnault francia származású kulturális menedzsert októberben szexuális erőszak miatt két év börtönre ítélték.

Elkészült Moszkva legújabb koncertterme

Amikor az Arnault elleni vádak tavaly novemberben napvilágot láttak, az akadémia tagjainak többsége úgy döntött, hogy felesége, Katarina Frostenson továbbra is a 18 fős testület tagja maradhat. Tiltakozásul azonban a tagok számottevő része lemondott, illetve szünetelteti részvételét a munkában.

(Via hvg.hu)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo