Milorad Krstić: „A Ruben Brandtra elsősorban audiovizuális szimfóniaként gondolok”

Milorad Krstic, a Ruben Brandt, a gyűjtő írója és rendezője - fotó: Milorad Krstic

Novembertől a hazai közönség is megismerheti Milorad Krstić dadaista film noirját, a Ruben Brandt, a gyűjtőt. A kompromisszumokat nem ismerő, könnyed és sötét animáció bűnfilmként, valamint a képző- és a filmművészethez intézett szerelmi vallomásként is működik. A Szlovéniában született és Budapesten élő, a filmet író, tervező és rendező Milorad Krstićcsel komponálásról és kölyökkutyákról, festészetről és femme fatale-okról, rémálmokról és az hommage-ok erdejében tett kalandozásokról is beszélgettünk.

– Tegnap újranéztem a My Baby Left Me című animációs rövidfilmjét, amiért Ezüst Medve-díjjal jutalmazták a Berlinalén. Ez az alkotás 1995-ben, vagyis több mint húsz éve készült el, de az volt az érzésem, hogy a most bemutatott Ruben Brandt, a gyűjtő ritmusa, vizuális váza, valamint a film főbb motívumai, a vágy, az analízis és a film-, illetve a képzőművészet szeretete már akkoriban egyben voltak.

– A My Baby Left Me-ben már tényleg készen volt a rám jellemző grafikai világ. Ezek szerint a kézjegyem azóta sem változott, és ennek kifejezetten örülök. Érdekes, hogy a ritmust, és a képeket is kiemelte, hiszen

a Ruben Brandt, a gyűjtőre elsősorban audiovizuális szimfóniaként gondolok.

Persze, ez a műfaj aligha töltené ki a mai néző ízlése szerint egy egész estés animációs film játékidejét, így aztán egy krimiszállal is megtámogattam a zenével és képekkel elbeszélt összhangzatot. A történet egy különös bűnbandáról szól, akik a világ legismertebb múzeumaiból fújnak meg műkincseket. Így máris összekapcsolódik egymással a számomra leginkább inspiráló művészettörténet és a filmtörténet. Más módon is szerettem volna azonban összejátszatni őket. Arra törekedtem, hogy a filmnek állóképként, vagyis festményként is jól mutasson bármelyik kockája. Azáltal pedig, hogy a rám jellemző ritmusban, a saját díszleteim közé helyezve mondom el ezt a mesét, reményeim szerint a személyessége is megmarad. Többen jelezték már nekem, hogy a Ruben Brandt roppant dinamikus, sőt, talán túl gyors is, illetve, hogy a film rendkívül gazdag vizuális világa és utaláshálózata elsőre szinte befogadhatatlan. De hiszen a Ruben Brandt a tudat alatt megőrzött információkról és összefüggésekről is szól. Szóval nem hátrány, ha többször újranézzük, vagy beszélgetünk a látottakról másokkal, elvégre a film szereplőinek is ez segít a saját rejtélyük kibogozásában.

Jelenet a Ruben Brandt, a gyűjtő című filmből – forrás: mozinet

– A munkáit látva – legyen szó a Das Anatomische Theater című, nagyszabású multimédiás enciklopédiáról, a festményekről, amiket idén az Art Market Budapesten állított ki, a blogján fellelhető kollázsokról vagy a két animációs filmről – az az érzésem, hogy egyetlen, módszeresen bővülő, markáns és nagyon egyedi világot épít. Mikor pattantak ki a fejéből a címszereplő, Ruben Brandt, Mike Kowalski magánnyomozó és a titokzatos Mimi karakterei, és miért ők lettek a Krstić-csillagrendszer fő gravitációs pontjai?

– Abból adódóan, hogy elsősorban festő vagyok, nem klasszikus módon írok forgatókönyvet. Az alkotás számomra a fejemben megjelenő képek és hangulatok, vagyis végső soron a látomásaim lejegyzéséhez hasonló. A blogomra már 2010 nyarán töltöttem fel néhány grafikát, amelyek a Ruben Brandt, a gyűjtő világát készítették elő.

Elsőnek egy krimit képzeltem magam elé. A film noirokból ismert, különös, sötét hangulat kezdett lüktetni a fejemben.

Szükségem volt tehát természetesen egy nyomozóra. De hogy nevezzem a nyomozómat? Legyen mondjuk Kowalski – gondoltam –, hiszen nagyon szerettem a Marlon Brando által alakított Stanley Kowalskit Elia Kazan filmjében. Ezzel ráadásul A vágy villamosát íróként jegyző Tennessee Williams előtt is kalapot emelek. Csodás! Az első, róla készített skiccen a budapesti Deák térre képzeltem a magam Kowalskiját.

Mimi és Kowalski, jelenet a Ruben Brandt, a gyűjtő című filmből – forrás: mozinet

Miminek először a neve volt meg. Finom és titokzatos ez a név. Érdekelni kezdett, hogy nézhet vajon ki valaki, akit így hívnak. Mimi nem tipikus femme fatale, hiszen hiába érzéki és könnyed, az arca hosszúkás, mint egy lovacskáé. Azt szerettem volna, hogy a különös vonásai ellenére is döglesztően nézzen ki. Mimi tehát anatómialag egy kicsit atipikus, ezért aztán az animátoroknak nem volt könnyű dolguk a mozgatásával. Viszont azt hiszem, remek munkát végeztek, Mimi nemcsak ügyes tolvaj, de ellenállhatatlan is.

– Mi a helyzet a címszereplővel?

– Ó, igen, Ruben Brandt. Ő pszichoterapeuta, 45 éves, szemüveget visel, oldalra fésüli a haját, és az utóbbi időben egy kissé nyugtalan. A neve Rubens és Rembrandt összeolvasztásából származik. A kettősség és a kettőződés különben is jellemző rá, hiszen két nyakkendőt, és különböző színű cipőket visel. A Rubennel kapcsolatos doppelgänger-érzésünket egyéb motívumok is segítik, de ezek nem tolakodnak annyira az előtérbe. Kíváncsi vagyok, mennyit vesznek észre belőlük a nézők. Persze a Ruben Brandt, a gyűjtő érthető a képző-, filmművészeti és irodalmi referenciák nélkül is. Aki viszont elkezdi felfejteni a rejtett idézetek hálózatát, hosszú ideig kalandozhat az hommage-ok erdejében.

– A Ruben Brandt-projekten 2010-ben kezdett el gondolkodni, és 2011 legvégén láthattunk is egy Ruben Brandt című előadást a Műcsarnokban. A Forte Társulat múzeumszínháza fergeteges kapitalizmus-szatírát kínált, ugyanakkor egyfajta különös, detektívtörténetbe hempergetett Frankenstein-adaptációként is lehetett érteni. Vannak bár közös pontok, de a Ruben Brandt-mozi mégis mintha egészen más lenne.

– Persze, teljesen más a kettő. Más az eleje, más a vége is. Igaz, Mimi is, Ruben is, Kowalski is szerepel a színházi változatban, ahogy a rablássorozat, a rémálom és utazás motívumai is megjelennek, az előadás és a film két különböző forgatókönyv alapján készült, két egymáshoz alig hasonlítható médium ráadásul a hordozójuk. Horváth Csaba és a Forte Társulat gyönyörű koreográfiát álmodtak a Műcsarnokban játszott Ruben Brandt köré. Az animációs film világa is lenyűgöző lett érzésem szerint, amiért hálával tartozom a stábnak, akikkel együtt dolgoztunk az utóbbi két és fél évben.

– Egy hatalmas, száz főnél is nagyobb, csapatról van szó. Ahhoz hasonlíthatott ez a munka, mintha karmesterként kellene irányítania egy nagyzenekart. A beszélgetésünk elején azt mondta, elsősorban festőként gondol magára. Mennyire volt nehéz feladat a Ruben Brandt készítése idejére festőből karmesterré válni?

– Festő vagyok, aki sosem tudott komponálni, a művészetek rangsorában mégis a zene a legelső számomra.

Csodálatos módon, a film készítése során zenére mozdultak meg bennem a jelenetek, és egyből láttam magam előtt az események hátterébe képzelt vizuális kulisszát is.

Ahogy a film-, a képzőművészetből és az irodalomból, úgy a zenetörténetből is számos idézetet használok a filmben, amelyek Cári Tibor zeneszerző csodálatos műveivel egészülnek ki. Tiborral a Forte Társulat temesvári Peer Gynt-előadásának készítése során találkoztunk, amelynek mi a díszletét terveztem a feleségemmel. Egyből megtetszett a zenéje, ezért kértem, komponáljon a filmhez is. Ezúttal is jó munkát végzett.