Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Reményhal néven indul kampány a Veres 1 Színház megmentésére

Reményhal néven indul kampány a Veres 1 Színház megmentésére

Létezik egy húsz ezres kisváros Budapesttől 25 kilométerre, Veresegyház. Színházának, a Veres 1 Színháznak előadásaira ebben az évben helyben 33 ezer néző volt önszántából kíváncsi. Ez a magánszínház sok magyar magánszínházzal együtt most nagy bajba került. 

- hirdetés -

Venyige Sándor színházigazgató közleményét változtatás nélkül közöljük.

A magyar parlament a tao-támogatás lehetőségének eltörlésével költségvetése bevételi oldalának közel 40%-ától fosztotta meg a Veres 1 Színházat. 110 millió forint veszett oda a törvényváltozással. A most kialakult helyzetben több színház bemutatókat mond le vagy halaszt el. Mi ezt nem tehetjük. A megalakulásunk óta eltelt rövid időszakban a közönségünktől nem erre kaptunk mandátumot – nevezzük így a belénk fektetett bizalmat, a minket körül ölelő szeretetet, az odafigyelést és az elvárásokat. Mandátumot a független létezésre kaptunk.

Mostantól nem csupán a függetlenség, maga a létezés ténye is a margón egyensúlyoz.

Csakhogy nekünk nincs más lehetőségünk: előre kell menekülnünk. Az itt folyó munka, a létrejött és megvalósulásra váró értékek, színészeink, dolgozóink sorsa, közönségünk megváltott belépőjegyei, bérletei – mind-mind arra köteleznek minket, hogy ne adjuk fel. Nem a csodára várunk, a helyzet megoldására megtettük az első lépéseket. Azokat a helyi kötődésű cégeket, amelyek eddig is rokonszenvvel követték tevékenységünket komolyabb támogatásra kérjük, és a város vezetése is kész újabb áldozatvállalásra. Azonban most úgy látjuk, hogy ez nem lesz elegendő a működésünk minimumához sem.

Újból a Közönséghez, a színházát eddig is fenntartó Közösséghez fordulunk tehát. Tesszük ezt annál is inkább, mert az első baljós hírek óta tömegével kerestek minket nézők azzal, hogy segíteni szeretnének. Erre több lehetőséget is kínálunk:

  • A legegyszerűbb formája a pénzadomány:

Reményhal

Támogatói számlaszámunk: 66000011-15246954 (Centrál Takarék)

Nemzetközi számlaszámunk (IBAN): HU46-66000011-15246954-00000000

  • Lehetőséget teremtettünk támogatói jegyek vásárlására is. Ebben az esetben az Önök belátására bízzuk, hogy a belépőjegy árán felül mennyit fizetnek egy-egy színházi estéért.
  • Közhasznú, nonprofit szervezet lévén módunkban áll adókedvezménnyel járó adományozási és tartós adományozási szerződéseket kötni cégekkel és magánszemélyekkel.

Hisszük, hogy mindaz az érték, melyet közösen hoztunk létre, nem veszhet kárba, és biztosak vagyunk benne, hogy egy olyan Közösség, amely eddig is életben tartotta színházát, tenni fog saját magáért. Mert bármily közhelyesen hangzik, esetünkben is a remény hal meg utoljára. A kényszerű keresztségben kapja tehát a Veres 1 Színház megmentésére irányuló kampányunk e nevet: REMÉNYHAL.

Még egy apró kérés: kérjük, ha támogatnak miket, azt ne sajnálatból tegyék. Tegyék meggyőződésből, szolidaritásból, a közösségért érzett felelősségből. Köszönjük!

Promóció

A csodálatos, reményt adó zene

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
- hirdetés -
X
X