Angliában egy frissen megjelent, népdalokat tartalmazó lemezen hallható a hegedű, amelyet egy Richard S. Howard nevű katona készített el, aki az I. világháborúban vesztette életét. Az albumon a Nagy Háborúról szóló dalok kaptak helyet.
A katona 1915-ben kezdett hozzá a hegedű elkészítéséhez, de sosem fejezhette be művét, mivel 1916-ban bevonult a hadseregbe és a következő évben meghalt a Belgiumban zajló első messines-i csata legelső napján.
Roger Claridge, egy oxfordi hegedűkészítő 1993-ban egy aukción vásárolta meg a félkész hegedű darabjait, 10 évvel ezelőtt pedig az összeállított hangszert eladta Sam Sweeney népzenésznek, aki 2500 fontot fizetett a kalandos életű hegedűért.
Magyar producerek is dolgoznak egy Norman Lebrecht-regény alapján készülő új filmen
A hangszerrel hazatérve Sam Sweeney megtalálta a hangszer belsejében a katona, Richard S. Howard szignóját és az emiatt elindult kutatómunka által fény derült arra, hogy hol és mikor vesztette életét a katona, hol található a sírja.

A befejezetlen hegedű – forrás: bbc.com
A szálak végül elvezettek Mary Sterry nevű unokájához is, aki nem ismerte nagyapja történetét. A Hampshireben élő, most 74 éves Mary így nyilatkozott a Yorkshire Evening Postnak:
Minden, ami hallottam a nagyapámról, hogy az 1. világháborúban halt meg, de sosem meséltek nekem arról, hogy mivel foglalkozott és még a keresztnevét sem tudtam. Az 1950-es években nőttem fel, amikor az idősebb generáció nem igazán szeretett a múltról beszélni – így volt ez akkoriban, amit kérdés nélkül elfogadtunk.
Richard S. Howard unokája és más leszármazottai tavaly összegyűltek a sírjánál halálának 100. évfordulója alkalmából, ahol Sam Sweeney játszott az azóta világszerte híres hegedűn.
A népzenész által készített lemezen a Nagy Háború idején népszerű brit tradícionális dalok hallhatók, mint a Rising of the Lark, The Girl I Left Behind Me és The Wellesley.
(Via The Strad)