2018 a magyar film sikerét hozta – Az év díjazott alkotásai

Testről és lélekről

A 2018-as év beköszönte máris a legfontosabb filmes eseményét hozta magával, de akkor még nem is gondoltuk, hogy az év vége felé közeledve szinte minden napra jut majd egy magyar alkotásnak járó rangos elismerés. Oscar-jelölések, számos külföldi díjazás, tehetséges új filmesek – minden fontos eseményt összegyűjtöttünk, ami a 2018-ban a magyar filmművészetben történt. Nézzék csak, milyen tekintélyessé hízott az év végére a legjobbak listája!

Január

  • Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása megkapta az Oscar-jelölést a legjobb idegen nyelvű filmek között. Az amerikai filmakadémia január 23-án, Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia.

Február

  • Máté Bence filmrendező Koka, the Butcher című alkotása első díjat nyert a montanai Big Sky Dokumentumfilm-fesztivál rövidfilmes versenyprogramjában.

 Az elnyert első helyezés egyúttal azt is jelenti, hogy Máté Bence első rövidfilmjét nevezhetik a következő évi rövid dokumentumfilmes Oscar-díjra.

Július

  • Az Egy nap című filmben nyújtott alakításáért Szamosi Zsófiának ítélte a legjobb színésznőnek járó Kék Angyal díjat a kassai Art Filmfesztivál nemzetközi zsűrije. A film világpremierje májusban a 71. cannes-i filmfesztiválon volt, ahol az alkotás az 57. Kritikusok Hete versenyszekcióban elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját.
Szamosi Zsófia az Egy nap című filmben

Augusztus

  • Három díjat kaptak magyar alkotók a balkáni térség első számú filmfesztiválján Szarajevóban: Szamosi Zsófia a legjobb színésznő, Kis Hajni Last Call című rendezése a legjobb vizsgafilm díját nyerte el a filmfesztiválon. Csuja László Kilenc hónap háború című dokumentumfilmjét elismerő oklevéllel méltatta a nemzetközi zsűri.

Szeptember

  • Nemes Jeles László Napszállta című alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije a Velencei filmfesztiválon, melynek versenyprogramjába 24 év után először kapott meghívást magyar alkotás.
Ide kapcsolódik:
Az egyik legjelentősebb díjat kapta Nemes Jeles László új filmje Velencében
  • A Vándorszínészek című magyar alkotás nyerte a Várnai Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Aphroditét. Sándor Pál műve egy maroknyi csepűrágó megható és szórakoztató története.
  • Elnyerte az Ottawai Nemzetközi Animációs Fesztivál rövidfilmes kategóriájának fődíját Bucsi Réka Solar Walk című alkotása, amely ezzel kvalifikálta magát a 2019-es Oscar-díjra esélyes filmek közé.
Ide kapcsolódik:
Bucsi Réka: „Szeretek részese lenni a korszellemnek"

Október

  • Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmje felkerült arra a 160 filmet tartalmazó listára, amiből a Filmakadémia tagjai választják ki, hogy melyik alkotás kap Oscar-jelölést a Legjobb dokumentumfilm kategóriában.

  • A Ruben Brandt, a gyűjtő című magyar akció-thriller is szerepel a között a huszonöt alkotás között, amelyet neveztek a legjobb egész estés animációs filmek Oscar-díjára.

A jelöléseket 2019. január 22-én hozzák nyilvánosságra, a díjakat február 24-én adják át Los Angelesben.

  • Nagyon sajnálom címmel dokumentumfilm készült Nádas Péterről. Az először a Margó Fesztiválon bemutatott alkotás online is megnézhető.
Ide kapcsolódik:
„A fantázia káoszhoz vezet” – dokumentumfilm készült Nádas Péterről
  • Szász Attila Örök tél című alkotása nyerte a legjobb európai tévéfilmnek járó díjat a Prix Europa filmes és tévés seregszemlén, Berlinben.
  • Első magyar filmként Szilágyi Zsófia alkotása, az Egy nap nyerte a luxemburgi CinEast filmfesztivál nagydíját.

  • Huszonhét év után újra magyar diplomafilm nyert Diák Oscar-díjat (Student Academy Award): Kovács István az Ostrom című diplomafilmjéért vehette át Los Angelesben az Amerikai Filmakadémia Samuel Goldwyn Theaterjében a kitüntetést.
  • A tallinni filmfesztiválon volt Reisz Gábor Rossz versek című filmjének világpremierje.
  • A magyar filmipar legfrissebb alkotásainak, valamint az utóbbi évtizedek jelentős, nemzetközi sikereket elért filmjeinek válogatását mutatták be a 45. Genti Filmfesztiválon a brüsszeli Balassi Intézet és a Magyar Nemzeti Filmalap együttműködésével.
Ide kapcsolódik:
Magyar filmek állnak Belgium legnagyobb filmfesztiváljának fókuszában
  • Az Ars Sacra Filmfesztivál egész estés dokumentumfilm kategória győztese Domokos János A te neved című filmje lett, a rövid dokumentumfilm kategóriát Balla Dávid alkotása, a Ne bámuljanak már című film nyerte, míg a rövid, fikciós szekcióban Chilton Nóra Telefonok összetörve és célkeresztben című alkotása bizonyult a legjobbnak.
  • Két, teljes körűen restaurált klasszikus magyar filmet, a Hannibál tanár urat és A tanú című Bacsó Péter-alkotást mutattak be az audiovizuális örökség világnapján, a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.

November

  • Az Örök tél című alkotás ezúttal a St. Louis Nemzetközi Filmfesztiválon nyerte el a Legjobb Narratív Játékfilmért járó díját.

Az Interfaith szekció elismerését olyan filmeknek ítéli a zsűri, amelyek „hozzájárulnak az emberi állapotok megértéséhez és az etikai, közösségi és szellemi értékek elismeréséhez”.

Az Örök tél nyert már Montreálban, Indianapolisban és Los Angelesben, illetve a Legjobb Európai Tévéfilmért járó Prix Európa-díjat is megkapta októberben.

  • Ujj Mészáros Károly az X – A rendszerből törölve című thrillere nyerte a 32. Braunschweigi Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. A Volkswagen Filmdíjat, amelyet a szakmai zsűri ítélt oda. A kitüntetést Muhi András producer vette át.

A Liza, a rókatündér alkotócsapata jegyezte thriller forgatókönyvét Hegedűs Bálint és Ujj Mészáros Károly írta, az operatőr Szecsanov Martin volt, producerei pedig Muhi András és Ferenczy Gábor.

  • Révész Bálint debütáló filmjével, a Nagyi projekttel nyerte el a DOK Leipzig fesztiválon a „kiemelkedő kelet-európai dokumentumfilmnek” járó MDR díjat.

A három fiatalember felnőtté válásának és nagyszüleik elmúlásának történetét elmesélő dokumentumfilm a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, magyar–brit koprodukcióban készült.

Ide kapcsolódik:
A generációk közötti kapcsolatról mesél a díjnyertes Nagyi Projekt című dokumentumfilm
  • Több tucat magyar filmes is dolgozik Norman Lebrecht regényének adaptációján – a producerek közt megtaláljuk Robert Lantost, a magyar kanadai filmproducert, az egyik társproducer pedig Petrányi Viktória.
  • Tíz magyar mozifilmet és egy rövidfilmet tűzött műsorra az október 31-től november 11-ig tartó 41. Denveri Filmfesztivál, ahol Mészáros Márta, Antal Nimród és Herendi Gábor alkotásait is vetítették. San Franciscóban pedig magyar filmfesztivált rendeztek. A részletekről mi is írtunk.

December

  • A Kodály-év záróeseményeként nemzetközi zenepedagógiai szimpóziumot rendeztek Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Az esemény keretében mutatták be a Kodály mindenkié című dokumentumfilmet.
Ide kapcsolódik:
Új dokumentumfilm készült a Kodály-módszer alkalmazásáról
  • Az Oláh Vilmos hegedűművész főszereplésével készült dokumentumfilm, a The Violin Alone című alkotás elnyerte a Chicago Amarcord Arthouse Television Awards legjobb dokumentumfilm díját, hat regionális Emmy-díjat, valamint a washingtoni NETA Awards legjobb dokumentumfilmnek járó díját.

A két ünnep között mi is megnézzük a filmet itt. 

Oláh Vilmos
  • A Sevillában megrendezett 31. Európai Filmdíjátadón a két magyar film, az Egy nap és az Egy nő fogságban díj nélkül maradt a kategóriáikban, de így is van minek örülnünk: egy magyar érdekeltségű alkotás megnyerte az Európai Filmdíjat. Az animációs film kategóriában a Még egy nap élet című lengyel-magyar-spanyol-német-belga koprodukció győzedelmeskedett. Január 24-től látható országszerte a mozikban.

  • Klopfstein-László Bálint Ciklus című kisfilmjének ítélte a zsűri a 20 ezer eurós pénzjutalommal járó Európa Nagydíjat Párizsban, a 14. alkalommal megrendezett Mobil Film Fesztiválon.
  • A 36. Torinói Filmfesztivál – amelyen mintegy kétszáz alkotást vonultattak fel – díjait december 1-jén este adták át. Reisz Gábor filmje, a Rossz versek három elismerést is kapott.
Ide kapcsolódik:
Három elismerést kapott Reisz Gábor új filmje Torinóban
  • Milorad Krstić akció-thrillere, a Ruben Brandt, a gyűjtő a legjobb forgatókönyv, a legjobb elsőfilm és az andalúz forgatókönyvíró szövetség díját is elnyerte a sevillai filmfesztiválon, Nemes Jeles László Napszállta című alkotását pedig a legjobb európai koprodukciót megillető Eurimages-díjjal tüntették ki.

Milorad Krstić alkotóval a budapesti bemutató után beszélgettünk.

  • Szamosi Zsófia kapta a legjobb színésznő díját Kairóban. Az Egy nap című filmben nyújtott alakításáért érdemelte ki az egyetlen A-kategóriás afrikai fesztivál zsűrijének elismerését.
  • Újabb díjat kapott Pozsgai Zsolt Megszállottak című filmje. A legjobb drámai alkotásnak járó díjat vehette át a film készítője Zürichben, Európa egyik legjelentősebb online filmfesztiválján.