Ezrek zarándokolnak Walesbe Banksyt látni

A legújabb Banksy, Walesben - fotó: bbc.com

Valaki egy az ég felé néző, kötött sapkát és kétujjas kesztyűt viselő, nyelvet öltő fiúcskát stencilezett a héten a walesi Port Talbot egyik garázsfalára. A történet onnantól fogva vált igazán izgalmassá, hogy Banksy a magáénak ismerte el a művet.

Az ábrázolt kissrác látszólag a hóesésben áll. Ha viszont jobban megnézzük, valójában hamu hullik az égből – ezzel feltehetően Port Talbot ipari múltjára utal az alkotó.

Akiről kiderült, hogy nem más, mint Banksy. Azóta önkéntesek védik, és egy alkalmi kerítéssel is körülvették a falszakaszt, és a városka több ezer street art-zarándokot vár a helyszínre a karácsonyi időben.

Ide kapcsolódik:
Banksy tudta nélkül rendeztek kiállítást műveiből Moszkvában

A garázs tulajdonosának tetszik a műalkotás. Az nyilatkozta a BBC wales-i stábjának, hogy vigyázni fog rá, hiszen meggyőződése szerint ez a mű tulajdonképpen az egész városé.

A garázsfalnyi stencil különös karácsonyi ajándékként is szolgálhat, hiszen egykettőre feltette Port Talbotot az utcaművészet rajongóinak térképére. Az persze a wales-i városka közösségén múlik, hogy miként sáfárkodik majd ezzel a spray-ből fújt ajándékkal.

(Via bbc.com)