Prágában rendezik jövőre az Operalia tehetségkutató versenyt

Prága lesz a színhelye 2019-ben a Plácido Domingo által alapított Operalia nemzetközi tehetségkutató versenynek. A mintegy ezer résztvevő közül kiválasztott 40 énekes július 21-26. között, a prágai Nemzeti Színház történelmi épületének színpadán méri össze tudását. A zenei kíséretet a ház zenekara biztosítja Plácido Domingo vezényletével.

Az Operalia megrendezéséért minden évben komoly versengés folyik. Korábban mások mellett London, Los Angeles, Párizs, Verona, Mexikóváros és Peking látta vendégül a nagy érdeklődésre számot tartó kulturális eseményt.

Tavaly Kazahsztánban rendezték meg az Operaliát. Mutatjuk a győzteseket:

Román és dél-afrikai győzelem az Operalián

Fontos elismerés, hogy 2019-ben Prága rendezheti a Plácido Domingo által megálmodott Operaliát. A világhírű spanyol operaénekes és a prágai Nemzeti Színház együttműködése tavaly kezdődött, amikor a színház bemutatta Mozart Don Giovanni című operáját, és ő vezényelte a zenekart.

Az operaszínpadok új csillagainak versenyében tíztagú nemzetközi zsűri dönt, amelynek tagja lesz a New York-i Metropolitan, és a milánói Scala művészeti igazgatója is.

Az Operalia alapítójáról, a sokoldalú Plácido Domingóról is összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat:

Tudta, hogy Plácido Domingo…?

A negyven énekes először három selejtező körben mérkőzik meg egymással, közülük tízen jutnak be a döntőbe, ahol öt kategóriában fogják értékelni a produkcióikat.

(Via MTI)