A Haydn-mű, mely az egyszerű nép életét ábrázolja a természet örök körforgásában

Jan Brueghel: Téli táj - forrás: weblapiras.wordpress.com

Ritkán fordul elő, hogy egy zeneszerzői életműben két kompozíció olyan tökéletességgel egészíti ki egymást, mint Joseph Haydn kései termésének két nagy oratóriuma, A teremtés (1796/98) és Az évszakok (1801). Ennek lehetőségét sejthette meg előre a két alkotás szövegírója, a tudós bécsi diplomata, Gottfried van Swieten báró, amikor az első mű sikere után rábeszélte Haydnt a második megírására.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

A zeneszerző eleinte idegenkedett a skót költő, James Thomson (1700—1748) elbeszélő költeményétől, amelyből természetesen ismét maga van Swieten írta meg a librettót. Végül azonban hosszas húzódozás után kötélnek állt: Az évszakok elkészült és nagy sikert aratott, igaz, ez a siker talán nem volt akkora, mint A teremtés diadalmenete. Mindkét oratórium mögött Händel művészetének ösztönzése áll, de

míg A teremtés a Mindenség (s benne természetesen az ember) megalkotását énekli meg, addig Az évszakok az egyszerű nép életét ábrázolja a természet örök körforgásának rendjében.

Mint ilyen, pasztorális alkotás (ha A teremtés Haydn „Varázsfuvolája”, akkor Az évszakok a zeneszerző „Pastorale-szimfóniája”), amelyben felerősödik a Haydnra amúgy is jellemző népies megszólalásmód szerepe.

Vashegyi György és a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar élén nagy tapasztalattal rendelkezik Haydn műveinek megszólaltatásában, s az oratórium szólistái, Szutrély Katalin, Bernhard Berchtold és Kovács István olyan művészek, akik tökéletesen értik és méltón közvetítik a stílus minden szépségét és a mű emelkedettséget sugárzó, egyszersmind a Haydnra oly jellemző alázattal teli mondandóját.

Joseph Haydn Az évszakok című oratóriuma az európai zenetörténet egyik legjelentősebb alkotása, egyben a szerző egyik utolsó befejezett, nagyszabású kompozíciója: az opus magnum, melyet jBartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.