Papageno Radio
Blogok Müpa magazin Amikor Nádas Péter felolvas, valami megváltozik bennünk

Amikor Nádas Péter felolvas, valami megváltozik bennünk

A szerző nevét bizonyára mindenki ismeri – ha valaki mégsem, itt az ideje, hogy megismerje, és ne csak a nevét, hanem a műveit és magát az embert is. Amikor Nádas Péter felolvas, mindez egyszerre történik meg – felfüggesztődik az idő, a hangzó szöveg ritmusa magával ragad, dramaturgiája felkap és leejt, egyik pillanatban nevetünk, a másikban elkomorulunk, és utána biztosan úgy sétálunk a Duna-parton, hogy valami megváltozott bennünk. Amikor Nádas Péter felolvas, valami történik. Nádas Péter január 21-én, a Müpában olvas fel.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

A 20. századi magyar irodalom emlékezetes „prózafordulatát” első nagy sikerű művének, az Emlékiratok könyvének és Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című kötetének megjelenésével szokás megjelölni:

1986 ez a bizonyos emblematikus év, amikor e két, eltérő prózapoétikát működtető, ám egyaránt paradigmaváltó nagy mű megszületett.

Bár korábban már publikált máig jelentős műveket – ilyen például az Egy családregény vége, de több drámát (Takarítás, Találkozás, Temetés) és esszékötetet (Nézőtér) is –, Nádas Péter ezzel a regénnyel vált széles körben ismertté, ráadásul nemcsak hazájában, hanem külföldön is, különösen Németországban, ahol az az Ingrid Krüger fedezte fel és adta ki a művet, aki felismerte Kertész Imre Sorstalanságának nagyságát is.

Nádas Péter – forrás: PIM

Az Emlékiratok könyve merőben újfajta poétikát teremt, miközben a hagyományra is épít: fontos vonatkozási pontja Thomas Mann, de Ottlik Géza Iskola a határonjának elbeszéléstechnikai bravúrját is megidézi.

Mindemellett a mű olyan időszakot dolgoz fel, amelyről egészen addig nyíltan nem lehetett szólni.

Ennek legerősebb példája, hogy először e könyv jeleníti meg 1956 eseményeit ennyire „testközelben”, és a szabadságharcot itt nevezik először forradalomnak. A történelem mellett azonban a mű „személyes” tétje is rendkívül magas: az identitás, a testhez való viszony, az emberi kapcsolatok lehetségessége vagy éppen lehetetlensége olyan kérdések, amelyek­kel az olvasónak elkerülhetetlenül szembe kell néznie. Ezt követően Nádas Péter további jelentős elbeszélés- és esszéköteteket publikált (A Biblia és más régi történetek, Évkönyv, Minotaurus, Vonulás – Két filmnovella; Az égi és a földi szerelemről, Talált cetli és más elegyes írások), de jelent meg fotóalbuma is (Valamennyi fény), mivel a szerző egyben fényképész is.

Az elbeszélés és a fotográfia Saját halál (2004) című művében találkozott, melyben személyes halálközeli élményét írta meg oly módon, hogy a szöveggel az általa készített fényképek lépnek párbeszédbe: az író ablakából látható vadkörtefa képei vonulnak végig a köteten.

Nádas Péter: Festőiskolában (1967) – forrás: PIM

Mindeközben Nádas hosszú éveken át dolgozott egy, az Emlékiratok könyvéhez hasonlítható méretű, nagyobb vállalkozáson, amely egy évvel később, 2005-ben jelent meg, Párhuzamos történetek címmel. E műről is elmondható, hogy egyedülálló prózapoétikát teremt, amely azonban eltér a korábbi nagyregényétől.

Izgalmas megfigyelni, hogyan alakult át a szerző írástechnikája: elmozdulás érzékelhető az elbeszélő pozíció megválasztásában – az Emlékiratok könyvének rendkívül személyes én-elbeszélőjével szemben itt egy „személytelen”, az egyes szereplők perspektíváját sokszor felvevő egyes szám harmadik személyű elbeszélőt alkalmaz –, a mondatok szerkezetében, ritmusában, nyelvezetében, ahogyan a háromkötetes mű átfogó szerkezete is jelentősen eltér.

Míg az Emlékiratok könyve szerkezete gondosan megkomponált, zárt egységként tűnik fel, addig a Párhuzamos történetek nyitott, „kaotikus”, meglehetősen bonyolult és összetett szerkezettel rendelkezik.

Igen tág intervallumot fog át, a harmincas évektől egészen a berlini fal leomlásának évéig, mindeközben e kor súlyos történelme mindvégig áthatja a személyes sorsokat, azokon keresztül folyamatosan betör az elbeszélés jelenébe. Ugyanúgy szembesít az egyént érintő, sokszor húsba vágó, olykor igen zavarba ejtő kérdésekkel, mint a korábbi regény, ám ezt egészen más módon teszi, mondhatni, új fénytörésben vizsgálja meg őket. Nem meglepő, hogy ezt a művet is megfelelő elismerésben részesítette a szakma és a nagyközönség is, Magyarországon és külföldön egyaránt.

Nádas Péter: Önarckép lámpával (1965) – forrás: PIM

A harmadik nagy opus, amely nemrégiben, 2017-ben jelent meg, s amelyből Nádas Péter január 21-én felolvas a Müpában, a Világló részletek – ismét egyedülálló és hatalmas vállalkozás. Kritikusait, akárcsak a Párhuzamos történetek, több tekintetben is zavarba hozta, ugyanis a művel kapcsolatban sok a nyitott kérdés, és rendkívül nehezen besorolható már létező kategóriákba:

egyszerre tekinthető önéletrajzi, szociográfiai, (mikro)történelmi munkának, emlékiratnak, de regénynek is.

Ezekkel a kódokkal előszeretettel eljátszik a szöveg: épít rájuk, felforgatja, újraértelmezi őket. Valóság és fikció határát feszegeti már alcímében is – Emléklapok egy elbeszélő életéből –, egyszerre hangsúlyosan önéletírás, ugyanakkor a 20. századi történelem elhallgatott, kevésbé feltárt eseményeit viszi színre (a záró dátum 1956), amelyekhez többször a mikrotörténelmet idéző részletes bemutatással viszi közel az olvasóját, miközben gondosan megkomponált a szöveg, prózapoétikai és dramaturgiai tekintetben is. Egyszerre szól tehát személyesen és az aprólékos megfigyelő távlatából. Elragadja olvasóját, letehetetlen – mindez pedig fokozottan érzékelhető, mikor a szerző felolvasásában hallhatjuk, s e hang a későbbieken már mindig kísérni fogja olvasásunkat. Olyan eseménynek lehetünk tehát részesei, amely egyszeriségével és személyességével ajándékoz meg minket, ugyanakkor sokáig velünk marad.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!